
Népszerű magyarországi és erdélyi előadókat díjaztak a hét végén Székelyudvarhelyen az V. városnapok keretében – a Transilvanian Music Awards (TMA) zenei díjkiosztó gálán huszonegy kategóriában osztottak ki elismeréseket.
2013. május 12., 17:402013. május 12., 17:40
Az Emlékezés parkja melletti színpadon három este tizenhárom magyarországi és nyolc erdélyi produkciót illetve előadót díjaztak, és tíz koncerten tombolhatott as közönség. Az elismerések kiosztását követően minden díjazott két dalt adott elő, majd minden este három-négy koncerten bulizhatott a közönség. A péntektől vasárnapig tartó eseményre nagyszámú érdeklődő látogatott el, a legkisebbektől a nyugdíjasokig, minden korosztály képviseltette magát a Városháza téren, ahol többek között a Desperado, a csíkszeredai Role zenekar, a legendás Piramis és a Beatrice együttes is koncertezett.
Pénteken Mészáros János Eleket, Vincze Lillát, a Role és a Kistehén zenekart, Baricz Gergőt, Kocsis Tibort, a Desperadot és LL Juniort és Janicsák Vecát tüntették ki. Az év televíziós showja a magyarországi X-Faktor lett, különdíjban részesítették Szabó Ádámot. Pénteken a Kistehén zenekar, a Desperado, Baricz Gergő és a Role zenekar lépett fel. A TMA második napján a kézdivásárhelyi László Attilát, Péter Szabó Szilviát, Tabáni Istvánt és a Republic és a Piramis zenekart díjazták. Különdíjat kapott a magyarországi tehetségkutatóból ismert Lil C, a Kerozin, a Stroke 69 zanakar, a Transylmania és a székelyudvarhelyi Monyo Project. Szintén különdíjjal jutalmazták a Beatrice zenekart, Mc Badi-t és az Insectet.
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
szóljon hozzá!