
Fotó: Pál Árpád
Színes programkínálattal várja az érdeklődőket a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) 27. születésnapja alkalmából szervezett rendezvénysorozat.
2017. március 27., 22:492017. március 27., 22:49
A kedden kezdődő ünnepséget a KMDSZ Keresztszülő mentorprogramnak a gólyái szervezik, Varga Zsuzsa főszervező irányításával. A kincses városban a háromnapos esemény többek között kulturális programelemekből, sportprogramokból, kocsmajátékokból áll.
A szülinapi rendezvény egy kortárs kiállítás megnyitójával kezdődik a KMDSZ-pincében 15 órától, 16 órától ugyanezen a helyszínen rövidfilmeket vetítenek, majd 18–21 óra között Honfoglalót játszhatnak az érdeklődők a Heltai Folk Kocsmában. A néptánc kedvelői ugyanitt 21 órától táncoktatáson vehetnek részt, 22 órától táncházban mutathatják meg a tanult lépéseket. Szerdán a sport kapja a főszerepet, 14 órától streetball- és futballmérkőzések lesznek a Babeş-parkban, ezzel párhuzamosan QR-kódos stafétát lehet játszani a városban. Este szintén párhuzamosan vehetnek részt a jelentkezők slam poetryn a KMDSZ-pincében, és kocsmatúrán a város központjában.
Csütörtökön 14 órától kidobós- és akadálypályán mérkőzhetnek meg az érdeklődők a Babeş-parkban, 19 órától Flashmob a Főtéren, 19-30-tól pedig kincskeresés veszi kezdetét Kolozsvár központjában. A szülinapi ünnepség bulival zárul a Bulgakov kávéházban; mindhárom nap meglátogatható a KMDSZ pincéje, ahol úgynevezett „nyugalomövezetben” pihenhetnek a fiatalok.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.