2010. október 25., 10:032010. október 25., 10:03
Már több mint 32 ezer embert kellett menedékközpontban elhelyezni, s az eddigi adatok szerint az anyagi kár értéke meghaladja a 125 millió eurót. A Fülöp-szigeteken legutóbb 2006-ban csapott le hasonló erősségű tájfun: a Durian nevű trópusi vihar 1200 ember halálát okozta.
Közben a Megi által hozott viharos esőzések miatt a Tajvan északkeleti részén található Ilan megyében, Tajpejtől 150 kilométerrel délkeletre sziklaomlás történt, amely elbarikádozott egy tengerparti utat, és mintegy 400 autóst tartóztatott fel, egy kínai turistákat – összesen 19 utast – szállító autóbuszt pedig nem találnak.
A védelmi minisztérium katonákat vezényelt a helyszínre, akik megpróbálják eltávolítani az útakadályt. Szuao városában sárlavina temetett be egy templomot, és kilenc embert eltűntként tartanak nyilván. A térségben mintegy 2500 lakost kellett evakuálni. Tajvanon csütörtökön rekordmennyiségű, mintegy 1000 milliméternyi csapadék esett. A tájfun következtében csütörtökön 150 ezer embert költöztettek el otthonából a délkelet-kínai Fucsien tartomány parti területeiről.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.