Hirdetés

Harmadik lett a magyar csapat a legnagyobb presztízsű nemzetközi szakácsversenyen

Az eddigi legerősebb szereplését jelentő bronzérmet vehette át a magyar csapat •  Fotó: Bocusedor.com

Az eddigi legerősebb szereplését jelentő bronzérmet vehette át a magyar csapat

Fotó: Bocusedor.com

Bronzérmes lett a Dalnoki Bence séf és Nyikos Patrik commis alkotta magyar csapat a Bocuse d'Or szakácsverseny világdöntőjén, amelynek eredményét a rendezvény második napján, hétfő este hirdették ki a franciaországi Lyonban. Az idei döntő győztese Dánia.

MTI

2023. január 23., 20:322023. január 23., 20:32

2023. január 23., 20:412023. január 23., 20:41

A legnagyobb presztízsű nemzetközi szakácsversenyként számon tartott Bocuse d'Or világdöntőjét kétévente rendezik meg a névadó Paul Bocuse séf szülővárosában. Az idei világdöntőn vasárnap és hétfőn 24 nemzet csapata készíthette el fogásait. A magyar Bocuse-csapat az európai válogatón elért második helyezéssel érkezett. A csapat élén Dalnoki Bence, a novemberben immár két Michelin-csillaggal értékelt Stand Étterem sous chefje állt, akinek munkáját Nyikos Patrik segítette commis-ként.

A coach feladatait Széll Tamás látta el, míg a csapat elnöke Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke volt.

Hirdetés

A világdöntőt idén Dánia nyerte, második helyen Norvégia csapata végzett, az eddigi legerősebb szereplését jelentő bronzérmet pedig a magyar csapat vehette át. A verseny legjobb commis-jának (segédjének) járó díjat Norvégia kapta, a legjobb tál Svédország, a legjobb tányértéma pedig Franciaország csapatáé lett.

•  Fotó: Bocusedor.com Galéria

Fotó: Bocusedor.com

Első alkalommal adták át a társadalmi elkötelezettség díjat, amelyet a mexikói csapat nyert el, és szintén először volt a versenynek gyermekzsűrije, amely Japánnak ítélte különdíját. A Bocuse d'Or lyoni döntőjén hagyományosan két ételt kell elkészíteniük a csapatoknak: egy látványos tálat, amelyet először egyben, majd tányérra tálalva kell prezentálni, valamint egy eleve tányérra készült fogást.

A táltéma kötelező alapanyagai az ördöghal, a fekete kagyló és a Szent Jakab-kagyló voltak.

•  Fotó: Bocusedor.com Galéria

Fotó: Bocusedor.com

Formabontónak bizonyult a tányértéma, a csapatoknak ugyanis gyerekmenüt kellett készíteniük, három fogást 15 személyre. A fogások mindegyikében szerepelnie kellett a töknek, az előételnek vegánnak kellett lennie, a főételben pedig kötelezően tojás is szerepelt.

korábban írtuk

Világbajnoki elismerés a magyar konyhának: erdélyi fűszeres ételekkel hódított a magyar csapat
Világbajnoki elismerés a magyar konyhának: erdélyi fűszeres ételekkel hódított a magyar csapat

Jó a magyar konyha híre külföldön, amit a nemzetközi díjak bizonyítanak. A luxemburgi gasztrovilágbajnokságról hazatérő Békés megyei Culinary Team csapat tagjával, Bondár Lászlóval a magyar gasztronómia elismertségéről beszélgettünk.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 26., vasárnap

Nyersen, levesnek, főzeléknek: többféleképpen elkészíthető zöld zöldségünk, a saláta

Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.

Nyersen, levesnek, főzeléknek: többféleképpen elkészíthető zöld zöldségünk, a saláta
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Magyar artistával beszélgettünk a világhírű Cirque du Soleil kulisszái mögött Kolozsváron

Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.

Magyar artistával beszélgettünk a világhírű Cirque du Soleil kulisszái mögött Kolozsváron
2026. április 23., csütörtök

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az alaptáborban van, a cél újra egy nyolcezres meghódítása

Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az alaptáborban van, a cél újra egy nyolcezres meghódítása
2026. április 22., szerda

Tavaszi nagytakarítás: 57 százalékkal nőtt a tisztítási szolgáltatások iránti kereslet

A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.

Tavaszi nagytakarítás: 57 százalékkal nőtt a tisztítási szolgáltatások iránti kereslet
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Világzenei kavalkád: mongol torokének, balkáni ritmusok, grúz angyali hangok Mérában

Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.

Világzenei kavalkád: mongol torokének, balkáni ritmusok, grúz angyali hangok Mérában
2026. április 19., vasárnap

Megvan, hogy pontosan mikor és hol lesz látható az idei teljes napfogyatkozás Romániában

Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.

Megvan, hogy pontosan mikor és hol lesz látható az idei teljes napfogyatkozás Romániában
2026. április 18., szombat

Csíp és mégis finom: tavaszi friss növényünk, a csalán a gasztronómiai kultúrában

Gasztronómiai szempontból a csalán érdekes átmenet a vadnövény és a kultúrnövény között. Íze a spenótra emlékeztet, de annál ásványosabb, kissé földesebb, „zöldebb” karakterű.

Csíp és mégis finom: tavaszi friss növényünk, a csalán a gasztronómiai kultúrában
Hirdetés
2026. április 16., csütörtök

Újabb nyolcezrest hódítana meg Varga Csaba nagyváradi hegymászó

A világ ötödik legmagasabb csúcsára, a 8462 méteres Makalura indult Varga Csaba. Siker esetén ez lehet a nagyváradi hegymászó hetedik nyolcezrese, amelyet pótlólagos oxigén és teherhordók nélkül hódít meg.

Újabb nyolcezrest hódítana meg Varga Csaba nagyváradi hegymászó
2026. április 16., csütörtök

Erdélyi színészek a vásznon: több városban vetítik a Minden csillag című magyar filmet

Erdélyi mozikban is vetítik április végétől Olasz Renátó magyarországi rendező Minden csillag című játékfilmét. A fiatal felnőttek útkeresését bemutató magyar filmben szereplői között több erdélyi színész is felbukkan.

Erdélyi színészek a vásznon: több városban vetítik a Minden csillag című magyar filmet
2026. április 16., csütörtök

Durván elapad Románia lakossága 2100-ra az Eurostat szerint

Románia népessége várhatóan körülbelül negyedével (24,3 százalékkal) 14,40 millióra fog csökkeni 2100. január elsejére a 2025. január elsején regisztrált 19,04 millióról – derül ki az Eurostat csütörtökön közzétett legfrissebb demográfiai előrejelzéséből.

Durván elapad Románia lakossága 2100-ra az Eurostat szerint
Hirdetés
Hirdetés