Hirdetés

Hangrögzítő stúdió a Nagy-Hagymás lábánál

Különleges körülmények között, a Nagy-Hagymás lábánál készítette el a csíkszeredai Role Zenekar a múlt napokban a Pille című rockballada hangfelvételét. Sántha Zsuzsánna, a zenekar egyik énekese, billentyűse és Nagy Tivadar zenekarvezető azt mondta, olyan volt, mintha a Discovery csatornának forgattak volna.

D. Balázs Ildikó

2015. július 22., 19:172015. július 22., 19:17

 

A közel harmincéves Role Zenekar egyik legrégebbi műsora a Pille rockballada, amelynek több dalát is rögzítették stúdióban több mint tíz évvel ezelőtt. Nem tetszett az eredmény, a zenekar tagjai úgy érezték, hiányzik valami a felvételekről. „Néhány évvel ezelőtt Cengelléren, egy magas tisztáson, csodálatos környezetben zenéltünk és ott fogalmazódott meg az ötlet, hogy a természetben, a szabad ég alatt próbáljunk meg hangfelvételeket készíteni” – mesélte Nagy Tivadar, a zenekar vezetője. Így költözött ki a közel húszfős stáb Balánbánya mellé, a Nagy-Hagymás lábához, a Nagyáj-patak mellé, ahol öt napig dolgoztak, és nem csak a hang-, hanem videofelvételek is készültek. „Több helyszínt is megnéztünk, jártunk a Kászonokban, az Úz völgyében, végül azért döntöttünk Balánbánya mellett, mert autóval el lehetett jutni a szálláshelyig. Onnan már szekerekkel szállítottuk a felszereléseket egy 200-300 méter magas, nagyon meredek dombra, ahova gyalog is alig lehetett feljutni. Nagy kihívás volt számunkra minden nap” – mesélte Nagy Tivadar. Úgy fogalmazott, úttörők ebben, hiszen végül is nem egyszerű dolog egy profi hangrögzítő stúdiót a természetbe kiköltöztetni.
Első nap a generátor bekerült az erdőbe, a helyszínre kiszállították felszerelést, keverőt, ami aztán már ott is maradt a dombon, ami azzal járt, hogy éjszakára valakinek a stábból őrködnie kellett. „Néhány napja nem messze a dombtól a medve megtámadott egy tehenet. A völgyben minden éjjel járt a medve, sokat ijesztettek bennünket is, de szerencsére nem találkoztunk vele” – jegyezték meg nevetve. Aztán az időjárás szöges ellentétben állt az internetes előrejelzésekkel: amikorra napsütést ígértek, esett és fordítva. De ki kellett szállítani lehetőleg karcolásmentesen azokat a nagy plexifalakat is, amelyekkel elkülönítették a zenekartagokat egymástól. „Ezek a szélben úgy működtek, mint egy-egy vitorla, így aztán ki kellett kötözgetni őket. Felállítottuk az első plexilemez karámot, mire a második készen lett, az elsőt elfújta a szél” – mesélte nevetve Sántha Zsuzsánna. „Ebédszünetkor hangzott el a kérdés, hogy 1-től 10-ig terjedő skálán hányast érdemelnek a hangfelvételek. Én már akkor azt mondtam, 12-est. Nagyon vágytunk valami nagyra, de ilyenre mi sem számítottunk: benne van a természet, a madárcsicsergés, a patak, a nyáj, a varázslat” – mesélte lelkesen a zenekarvezető. Mint ecsetelte, az egy hét alatt mindennap áthaladtak a közeli esztena előtt. Először csak mosolyogtak rajtuk a pásztorok, aztán már csodálták őket, de a helybéliek is szeretettel fogadták a zenekart, mindig számíthattak a segítségükre. Azt is elmesélték, hogy most újabb nagyszabású munka következik, azaz a vágás, összerakás. A zenakar tagjai nem szeretnék sem a hang- sem a videofelvételt „kikozmetikázni”, az az elképzelésük, hogy mind a hang-, mind a képanyag azt sugallja, ami ott történt. Terveznek egy werkfilmet készíteni, amit majd a Youtube videomegosztóra töltenek fel, de készül majd DVD is a videofelvételekkel. A remények szerint a Pille rockballada CD-je már az idén eljut a Role-rajongókhoz.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés