
Fotó: Krónika
Fotó: Zöldi Emese
Addig a négy felállított színpadon többé-kevésbé ismert és népszerű együttesek próbálták bemelegíteni az egynapos kiadós eső után csak óvatoskodóan érkező közönséget. A délutáni órákban hiába mosolygott örömtelien a nap, a potenciális félszigetlakók még nem özönlötték el a Maros-parti sátortábort. Mint megtudtuk, volt, akit a meteorológusok hétfőn közzétett előrejelzése ijesztett el, mást a hetijegy tavalyihoz képest jóval magasabb ára hozott lehetetlen helyzetbe. Olyan is akadt, aki megüzente: neki nem éri meg az eddigi öt nap helyett mindössze négyért Marosvásárhelyre utazni. A vérbeli félszigetelők viszont már a délelőtti órákban – ki gitárral, ki labdával, a legtöbbjük meg sörrel – hangoltak. „Aztán éjjel hánykor jössz haza?” – kiáltott egy aggódó anyuka csemetéje után, akit kocsival szinte a bejáratig elhozott. Választ nem kapott, hát beletörődően tette hozzá: „Reggel 8-ra légy otthon”.
Eső utáni fel- és bemelegedés
Bár a hátizsákos, sátras fiatalok szépen csordogáltak a Cementlapok körüli bejárat felé, az első nap inkább a nagy fesztiválok nulladik napjára emlékeztetett. A kora délutáni órákban a szervezők a színpadok berendezésével és a hangtechnika próbálgatásával foglalatoskodtak. Valamivel odébb unott munkások sódert szórtak az éj folyamán kialakult pocsolyákba és sáros övezetekre. A Civil faluban is épphogy csak bontakozott az élet. A sátrakat a szervezetek képviselői népesítették be, az első érdeklődők inkább a szervezők és sajtósok soraiból kerültek ki. A Tentamen standjánál található felirat sem bizonyult még igazán vonzónak, pedig az immár elektronikus formában megjelenő diáklapot működtetők minden behozott újságcikkért egy sört ígértek. Valamivel vonzóbbnak tűnt az Egyiptomból érkező Seif és Nehal vízipipája, melyet jó arab szokás szerint az AIESEC sátránál sorra próbáltak a kíváncsiskodók. „Az egyiptomi kultúrának egy részét hoztuk el a Félszigetre” – mutatta be kezdeményezését az arab fiatalember, aki még a tömeg megérkezése előtt kénytelen volt átadni a helyét. A szervezők ugyanis úgy döntöttek: a négy nap alatt kilenc nemzet kultúráját vonultatják fel sorra. A pálya túlsó felében a Félszigeten először lehetett úgy benevezni egy kis csocsómérkőzésre, hogy az asztal helyett egy körülbelül tizenkétszer ötméteres pálya állt az érdeklődők rendelkezésére. A bábuk helyett a vállalkozó szellemű fiatalok karját kötötték a pályát keresztben átszelő rudakhoz.
Ugrásra fel!
Közben néhány lépéssel odébb már próbálgatták a bungee-jumping daruját, melynek karja az idén is ötven méter magasságba emeli a mélybe ugrani vágyókat. A tornyot működtető Kispál Dezső reméli, hogy 2008-ban is sok bátor vállalkozó akad, aki 70 lejért szívesen növeli saját adrenalinszintjét. „Tavaly az elején még gond volt a bátorsággal, de aztán egyre többen jöttek bele. Remélem, az idén is sokan kipróbálják a felejthetetlen élményt” – mondja Kispál, aki kollégáival együtt nemcsak műszakilag irányítja az akciót, hanem valóságos pszichológusi munkát is végez a magasba emelkedő kosárban. „Engem nem kell sem győzködni, sem babusgatni. A tavaly is már az első nap leugrottam magamtól. Aztán vasárnapig még kétszer repetáztam” – dicsekszik a Csíkszeredából érkezett Nagy Ákos, aki idén is készül benevezni egy kis „élménydúsító attrakcióra”.
Ami a zenei felhozatalt illeti, a mai nap gazdagnak ígérkezik. Az ASA egykori futballpályáján, a víkendtelepi színpadon fél 11-től a Tankcsapda fogja megmozgatni a fiatal és idősebb rockereket, akik éjfél után a német Avantasia ritmusaira pöröghetnek tovább. De addig is már a kora délutáni órákban bárki benevezhet a Félsziget humorprogramjába. Ki lesz a legroszszabb viccmondó? címmel 1 órától versenyt is szerveznek.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.