
Legendás hangok. Az oltszemi Mikó-kastély udvarán színpadra lép a Grammy-díjas, minőségi raggae-zenét játszó jamaicai Inner Circle együttes
Új fellépőket jelentettek be a szervezők, és megkezdték a napijegyek árusítását a június 14–16. között az oltszemi Mikó-kastély udvarán rendezendő diMANSIONS fesztiválra.
2019. március 21., 14:192019. március 21., 14:19
A retró zene világsztárjai látogatnak el június 14–16. között az oltszemi Mikó-kastély udvarán szervezendő diMANSIONS fesztiválra. A Kovászna Megyei Tanács és Bodok község tulajdonában lévő nemesi lak közel 10 hektáros területén
Az esti koncerteken pedig egy akár 10 ezer fő befogadására is alkalmas óriássátor nyújt menedéket kedvezőtlen időjárási viszonyok esetén – közölték a szervezők a tegnapi sajtótájékoztatón.
„Közép- és hosszú távon az oltszemi Mikó-kastélyt szeretnénk bekapcsolni a térség turisztikai vérkeringésébe, bízunk abban, hogy ez az együttműködés konkrét eredményeket fog hozni ezen a vonalon” – fogalmazott Grüman Róbert, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke. Fodor István, a település polgármestere szerint a rendezvény akkora megvalósítást jelent Oltszem és egész Bodok község számára, amiről nem is álmodtak.
A szervezők három új fellépőt is bejelentettek: június 15-én fellép a Grammy-díjas, minőségi reggae-zenét játszó jamaicai Inner Circle, valamint ugyanazon a napon színpadra lép a Mr. Vain című dalával világszerte ismertté vált Tania Evans is.
hiszen a zenekar fellépéseinek elmaradhatatlan meghatározója, hogy a jól ismert világslágerek dalszövegeit óriás LED-kivetítőn követheti a közönség, ezáltal is bekapcsolódva egy feledhetetlen közös éneklésbe.
A fesztiválon fellép többek között a Modern Talking egyik frontembereként ismertté vált Thomas Anders, a Hermes House Band, Lou Bega, Dr. Alban, a Turbo B ex. SNAP, a The Dire Straits Experience. Sánta Dániel, a fesztivál főszervezője szerint
„Egy biztos: eddig még nem tapasztalt, egyedülálló fesztiválélménnyel szolgálunk majd” – hangsúlyozta Sánta Dániel.
A szervezők arra is felhívták a figyelmet, hogy április 14-e után drágulnak a belépők. A tavaszi kedvezménynek köszönhetően a háromnapos bérletek 179 lejbe (+ járulékok) kerülnek, míg VIP-bérleteket 379 lejért (+ járulékok) válthatnak az érdeklődők. Az általános belépésre feljogosító napijegyekből ezer darab április 1-jéig 79 lejes (+ járulékok) áron kerül kedvezményes eladásra, míg az egy napra szóló VIP-belépők ára 179 lejbe (+ járulékok) kerül.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!