
2009. október 12., 14:452009. október 12., 14:45
Poe nagy hatású költői életműve mellett a detektívregény és a horror megteremtőjeként írta be magát a világirodalom történetébe. A negyvenéves zavaros elméjű íróra egy baltimore-i utcán bukkantak rá 1849. október 3-án, négy nappal később egy kórházban hunyta le örökre a szemét. Valójában sohasem derült ki, hogy mi okozta halálát. Gyors temetésén mindössze heten jelentek meg, sírkövét egy fatális vonatbaleset törte össze a kőfaragó kertjében, még mielőtt felállíthatták volna, a lapokban megjelent visszaemlékezést pedig egy ellensége írta róla, amivel évtizedekre lerombolta nimbuszát.
Vasárnap azonban két „teltházas” temetési szertartást is rendezett számára a baltimore-i Poe Ház és Múzeum a sírhelye szomszédságában található egykori templomban. A szertartást a korabeli hagyományok szerint rendezték meg, neves színészek öltöztek be Poe kortársainak, íróknak és művészeknek, hogy ily módon róják le tiszteletüket a költő- és írófejedelem előtt, de számos rajongója is múlt századi ruhát öltött.
A temetési szertartás vezetését John Astin (az Addams család Gomezeként ismertté vált színész) vállalta el. „Olyan ez, mintha azt mondanánk neki: rendben van Eddie, az első temetés nem sikerült, de megpróbáljuk jóvá tenni, mert annyira tisztelünk” - mondta a színész, aki évekig turnézott Poe-t alakító magánszámával.
Poe holttestének mását a múlt hét közepén az emlékének szentelt múzeumban ravatalozták fel, és virrasztást is tartottak mellette, majd vasárnap a városon áthaladó gyászmenet kíséretében, lovas kocsival szállították a temetőbe.
„A temetések szokványos menetét követjük. Olyan valóságossá akarjuk tenni, amennyire csak lehetséges” - mondta el Jeff Jerome, a Poe Ház kurátora a megemlékezés előtt.
A templom egyszerre mindössze 350 látogató befogadására alkalmas, ezért szerveztek két szertartást, ám mindkét „előadásra” elfogytak a jegyek, messze földről, még Vietnamból is érkeztek az eseményre.
Idén számos kulturális rendezvénnyel ünnepelték Poe születésének 200. évfordulóját is. Baltimore-on kívül több olyan városban - köztük Bostonban, New Yorkban, Philadelphiában és Richmondban - szerveztek megemlékezéseket, amelyekhez erős szálakkal kötődött az író.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.