
Fotó: Veres Nándor
Többek között hagyományosan előállított termékeket ismerhetnek, vásárolhatnak meg, illetve az azokból készült ételeket is megkóstolhatják az érdeklődők a hétvégi Madéfalvi Hagymafesztiválon.
2015. szeptember 10., 12:582015. szeptember 10., 12:58
Hetedik alkalommal szervezik meg a hétvégén a fesztivált, amely pénteken hagymaszürettel kezdődik, majd a Felcsíki Önkormányzati Labdarúgótornával folytatódik. Este nyolc órától hagymabálba várják a mulatni akarókat, amelyen élőzene, hagymás rostélyos és kürtőskalács, sőt borkóstoló várja a közönséget.
Szombaton egy órától kezdődik a Székely Települések Kupája elnevezésű labdarúgótorna szintén hat csapattal. Három órakor megnyitják az Épített örökségvédelem – Falusi házak bővítése és csűrök újrahasznosítása című fotókiállítást a madéfalvi közbirtokosság székházában, hét órától pedig a Hagymafesztivál képekben című fotógalériát tekinthetik meg az érdeklődők a helyi kultúrotthonban. Fél nyolckor a közösségi házban hagymafonást szerveznek.
Hagymaszüreti felvonulással kezdődik a vasárnapi program, majd ünnepi szentmisére várják a híveket. Tizenkét órától látogatható lesz a hagyományos termékek vására és kiállítása. A legkisebbeknek Szabó Kata tart kézműves foglalkozásokat, és díjazzák a legnagyobb hagymákat is. Öt órakor felavatják a napköziotthon konyháját. Este fél kilenckor kezdődik a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Sóvidék kalapácsa című előadása, ezt követően utcabált tartanak.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!