Csemer Boglárka Boggie és a Wars For Nothing című dal képviseli Magyarországot a bécsi 60. Eurovíziós Dalfesztiválon május 19. és 23. között.
2015. március 01., 19:312015. március 01., 19:31
A Dal című magyar válogatóverseny szombati döntőjében, az M1-en és a Duna World csatornán élőben sugárzott show-műsorban a nyolc finalista mezőnyét a zsűri szűkítette négyre, közülük a tévénézőktől a legtöbb szavazatot SMS-ben és a verseny mobilapplikációján keresztül Csemer Boglárka Boggie és a Wars For Nothing kapta.
Szintén bejutott a legjobb négybe Szabó Ádám és a Give Me Your Love (a zsűritől a legmagasabb, 28 pontot kapta), Mujahid Zoltántól a Beside You című dal, valamint a Spoon együttestől a Keep Marching On. A Wars For Nothing egy háborúellenes szám.
„Szerintem ez a téma nagyon fontos üzenet lehet az Eurovízió színpadán is, és jó, hogy Magyarország egy ilyen dallal képviselteti magát” – hangsúlyozta az énekesnő. A szakma által a fiatal magyarországi dzsessz/popénekes generáció egyik legtehetségesebbjének tartott, 28 éves Boggie első, 2013-ban megjelent (háromnyelvű: angol, francia, magyar) lemezével a 3. helyre került az amerikai Billboard magazin dzsesszalbum listáján. Tavaly év végén jelentkezett második korongjával (All Is One Is All). Parfüm című dalának klipjét több mint 30 millió ember látta eddig világszerte.
A versenyt követő fogadáson Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgatója hangsúlyozta: a tévénézők által leadott 145 ezer szavazat csaknem másfélszer annyi, mint a tavalyi A Dal döntőjében volt. „Ez is mutatja, mennyire népszerű a műsor a közönség körében” – mondta.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!