2012. június 06., 06:262012. június 06., 06:26
A Szentszék közleményében William J. Levada bíboros, a Hittani Kongregáció vezetője határozott bírálatot fogalmazott meg a Csak tisztán szerelem: vázlat a keresztény nemi erkölcshöz című könyvvel szemben, amely még 2006-ben jelent meg. A szerző Margaret Farley, a Sister of Mercy apácarend tagja, és a Yale Divinity School keresztény erkölccsel foglalkozó nyugalmazott professzora. A Vatikán először 2010 októberében kért magyarázatot a szerzőtől. A vizsgálat következtetéseit XVI. Benedek pápa jóváhagyta, és elrendelte azok nyilvánosságra hozatalát. Ezt az állásfoglalást tette közzé hétfőn a Hittani Kongregáció. Megállapították, hogy az apáca által írtak ellentétben állnak az egyházi tanítással. Farley könyvében megengedhetőnek tartja a maszturbálást, amely szerinte inkább segíti, semmint rontja a párkapcsolatot. A Vatikán ezzel szemben azt vallja, hogy az önkielégítés erkölcstelen. Farley úgy véli: tiszteletben kell tartani a homoszexuálisok méltóságát. A katolikus egyház tanítása értelmében a homoszexuálisokat valóban tiszteletben kell tartani, de a homoszexuális aktus „kicsapongásnak” számít. Az amerikai szerző kiáll az azonos neműek házassága mellett, mert szerinte az megszüntetné a homoszexuálisok megbélyegzését. Levada bíboros azonban leszögezi, hogy az ilyen házasság engedélyezése nem csupán egy „deviáns magatartás” elfogadását jelentené, de felborítaná a férfi és a nő közötti hagyományos házasság értékrendjét.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.