
Fotó: Problema Solvenda Romania
A legkörültekintőbb és egyedülállóbb stratégiájukkal és realitásérzékükkel érdemelték ki a győzelmet a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum diákjai, akik a Problema Solvenda Romania történelmi témájú esetmegoldó versenyen érték el a legjobb eredményt.
2020. május 25., 15:522020. május 25., 15:52
A gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum diákjai, Orosz Balázs-Norbert, Bege Lóránd és Mátyus Szabolcs nyerték a Problema Solvenda Romania elnevezésű versenyt.
– tájékoztatták a hétvégén szerkesztőségünket a szervezők, akik az egész országból várták a középiskolások jelentkezését.
Egy online selejtező forduló után a versenyzők közül a legjobb 6 magyar és 6 román anyanyelvű csapat jutott be az elődöntőbe, majd a döntőbe, ahol hosszabb hangvételű történelmi problémát elemeztek, majd megoldásukat bemutatták a zsűrinek.
A csapatoknak tíz perc állt rendelkezésükre az általuk kidolgozott megoldás bemutatására, bebizonyítva azt, hogy miért az ő stratégiájuk lenne a legkézenfekvőbb, majd a szakmai zsűri kérdéseire kellett válaszolniuk.
Murádin János Kristóf egyetemi docens, a Sapientia EMTE kolozsvári karának kancellárja, Mihai-Florin Hasan történelemtanár, történész, Lupescu Radu egyetemi docens, a Sapientia EMTE nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok tanszékének vezetője és Vlad Popovici,
a BBTE történelem karának oktatója értékelte a csapatok teljesítményét.
Ezért a szervezők értékelve a diákok szorgalmát úgy döntöttek, hogy ebben az évben mindenkinek nyereményekkel, díjakkal köszönik meg a befektetett munkát. „Az online Problema Solvenda nemcsak rendhagyó, de kihívás is volt a szervezőcsapat számára, viszont így utólag elmondhatom, hogy sikeresen átugrottuk az akadályokat, egy újabb élményt teremtve ezzel a versenyzőknek, akik így is szívesen megmérettettek. A diákok ugyanolyan lelkesen együttműködtek velünk, mintha semmi sem történt volna, és a hagyományokhoz híven Kolozsváron találkoztunk volna az elődöntőben és a döntőben” – mondta Likker Zsuzanna főszervező. Hozzátette, a több mint fél éves munka így meghozta a gyümölcsét, és ebből a helyzetből ők is új tapasztalatokat és ismereteket kaptak a rendezvényszervezés területén.
A győztes csapat tagjai a legkörültekintőbb és egyedülálló stratégiájukkal és realitásérzékükkel érdemelték ki azt, hogy a legjobbak között is ők legyenek a nap győztesei. „Nagyon boldogak voltunk, amikor megtudtuk, hogy bekerültünk a verseny elődöntőjébe, a döntőben pedig nagyon izgultunk. A versenyről voltak előzetes információink, kaptunk barátainktól egy-két tanácsot, mivel ők már előző években versenyeztek, de azt nem gondoltuk volna, hogy ekkora élmény lesz, amely olyan tapasztalatot is ad, amit nap mint nap fel tudunk használni” – mesélték a GMGK Elitalakulata nevű nyertes csapat tagjai, akik köszönik a szervezőknek, a zsűrinek és a versenytársaknak is, hogy emlékezetessé tették számukra ezt a napot.
– tették hozzá a gyulafehérvári diákok.
A második helyen a Blue Lions nevű csapat végzett, a gyulafehérvári Mihai Viteazul Katonai Főgimnáziumból Olar Darius, Bratescu Alexandru, Răcianu Marian versenyzett. Harmadikok lettek Frigyes angyalai, az aradi Csiky Gergely Főgimnázium diákjai: Csáki Frigyes, Mureșanu Erika, Fábián Zsanett. Negyedik helyen pedig szintén a gyulafehérvári katonai líceum The Eagle Conhort csapata végzett, Bacter Gabriel, Popa Daniel Vasile, Mortură Adrian képviseletében.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!