
Fotó: Pál Árpád
Számos rendezvényen, előadáson, valamint koncerten vehetnek részt az ünneplő gyerekek és szüleik a következő napokban. A június 1-jei nemzetközi gyermeknap alkalmából több városban is színes, többnapos programsorozattal várják a legkisebbeket.
2017. május 30., 13:372017. május 30., 13:37
2017. május 30., 13:412017. május 30., 13:41
Erdély-szerte megünneplik a nemzetközi gyermeknapot, amelyet Romániában június 1-jén tartanak, amely immár hivatalos munkaszüneti nap is. Számos városban kulturális, illetve szórakoztató rendezvénysorozatokat szerveznek a gyerekeknek.
A Lilliput Társulat szervezésében a helyi várban kedden 17 órától a csecsemőket bűvös szoba, az óvodásokat mondókás játszósátor, a nagyobbakat pedig kézműves foglalkozás, illetve sporttevékenységek és íjászbemutató várja. A rendezvényre a belépés ingyenes.
Kedden és szerdán 17 órától a Szigligeti Társulat Trónok arca casting című, zenés, interaktív ifjúsági előadását láthatja a közönség: a produkcióban a férfi-női és általában az emberi viszonyok rendhagyó keresztmetszetét adják elő az alkotók a közönséggel együttműködésben. Szerdán 10 órától az Égig érő fa című gyermekelőadásra, csütörtökön 17 órától pedig a Leánder és Lenszirom című varázsmesére kerül sor. Az előadásokra jegyek már kaphatók a színház jegypénztárában, illetve online a www.biletmaster.ro oldalon.
A gyermeknap alkalmával
Szerdán 10 és 12 órától a nagyteremben kerül sor a magyarországi Veronaki zenekar előadásában a Gőgös Gúnár Gedeon – Libabál című koncertere. Az együttest Tarján Veronika énekes, meseíró és Mogyoró Kornél ütőhangszeres, zeneszerző alapította. A Veronaki mesés világa Tarján Veronika meséiből és szövegeiből építkezik, és alkot egy teljesen egyedülálló zenei világot, amit a gyermekek és a felnőttek is örömmel hallgatnak.
A Gőgös Gúnár Gedeon című könyvet 1962-ben adta ki először a Móra Kiadó. Az első megjelenéstől a mai napig szülők, kisgyermekek és kisiskolások nemzedékei olvassák a bravúros írói teljesítménnyel létrehozott kötetet. A Gőgös Gúnár Gedeon írónője Varga Katalin, Tarján Veronika nagymamája. A zenéket Mogyoró Kornél és Fejér Simon Pál szerezte. A világzenei hangzásban a magyar és erdélyi népzenei elemek mellett fellelhető a balkáni, a blues, valamint a popzene hangzásvilága. A koncertjegyek a Kultúrpalotában működő jegyirodában, a színházi jegypénztárban és a www.biletmaster.ro honlapon válthatók.
Fotó: Boda L. Gergely
Csütörtökön 10–18 óra között a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, a Marosvásárhelyi Női Akadémia, a Divers Egyesület, az IBM és a Marosvásárhelyi Rádió együttműködésében gyermeknapi játszóházat szerveznek a színház előcsarnokában. Ennek keretében a gyerekeket és szüleiket kézműves foglalkozások – tűnemezelés, fafaragás, mézeskalács, valamint pompomfigurák készítése, papírfonás és rajzolás –, társasjátékok és logikai fejlesztő tevékenységek, mesesarok és bábszínház várja. A szervezők azt kérik, hogy a gyerekcsoportok látogatását előre jelezzék a 0740-598 563-as telefonszámon.
a Showlandia együttes kedden a Tudor lakónegyedi Gyémánt piac környékén, szerdán pedig a Meggyesfalvi negyed Rekord parkjában lép színpadra, 18 órától mindkét nap. Kedden 18 órától a magyarországi Alma együttes is koncertezik a Maros Művészegyüttes kövesdombi székháza előtti parkban.
Szintén Marosvásárhelyen csütörtöktől szombatig
A mesekönyvvásár mindennap 10–19 óra között tart nyitva, valamint mindhárom nap kiegészítő foglalkozások is várják a gyereket. Csütörtökön A kis hableányt játsszák, majd játékos angol és kézműves foglalkozáson vehetnek részt a gyerekek. Pénteken román nyelvű bábelőadás lesz, majd kézműves tevékenységek. Szombaton Stone Hill gyerekkoncerten szórakozhat a közönség, délután pedig a Csipkerózsika című zöldségbáb-előadást játsszák.
amelyet gyereknap alkalmából, csütörtökön 17 órától láthat először a közönség. Az előadást 6 éven felüli gyerekeknek ajánlja a színház, a jegyek ára 7 lej.
csütörtökön 17 órától a nagyteremben. A Gőgös Gúnár Gedeon – Libabál című koncertre 60 lej értékben családi jegyek vásárolhatók (két felnőtt és két gyerek számára), valamint csoportos jegyek 15 fő fölötti létszámú csoportok esetében a színház jegypénztárában naponta 10–14 óra között és előadások előtt másfél órával. A Veronaki zenekar erdélyi, gyermeknapi koncertsorozatának utolsó állomása a szatmárnémeti Kossuth-kert, ahol pénteken 12 órától lépnek színpadra.
A Kolozsvártól 13 kilométerre levő
A hattagú budapesti együttes a Kárpát-medencei népzenei hagyományt szabadon variálja, lazán és izgalmasan kapcsolja a jazz, a blues, a reggae és a klasszikus zene elemeivel. A koncerten kívül egész napos foglalkozás várja a látogatókat, az est pedig fergeteges táncházzal zárul. A teljes program ingyenes a 14 év alatti gyermekeknek. A csütörtöki rendezvényre 20 lejbe kerül a jegy, a Méra World Music fesztiválbérlettel rendelkezők pedig ingyen mehetnek be.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!