Hirdetés

Gyermeknapi „csemege” – színes rendezvényekkel várják a kicsiket

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

Számos rendezvényen, előadáson, valamint koncerten vehetnek részt az ünneplő gyerekek és szüleik a következő napokban. A június 1-jei nemzetközi gyermeknap alkalmából több városban is színes, többnapos programsorozattal várják a legkisebbeket.

Bede Laura

2017. május 30., 13:372017. május 30., 13:37

2017. május 30., 13:412017. május 30., 13:41

Erdély-szerte megünneplik a nemzetközi gyermeknapot, amelyet Romániában június 1-jén tartanak, amely immár hivatalos munkaszüneti nap is. Számos városban kulturális, illetve szórakoztató rendezvénysorozatokat szerveznek a gyerekeknek.

Nagyváradon a Szigligeti Színház játszóházzal, valamint gyermek- és családi előadásokkal ünnepli a gyermekek nemzetközi napját.

Hirdetés

A Lilliput Társulat szervezésében a helyi várban kedden 17 órától a csecsemőket bűvös szoba, az óvodásokat mondókás játszósátor, a nagyobbakat pedig kézműves foglalkozás, illetve sporttevékenységek és íjászbemutató várja. A rendezvényre a belépés ingyenes.

Kedden és szerdán 17 órától a Szigligeti Társulat Trónok arca casting című, zenés, interaktív ifjúsági előadását láthatja a közönség: a produkcióban a férfi-női és általában az emberi viszonyok rendhagyó keresztmetszetét adják elő az alkotók a közönséggel együttműködésben. Szerdán 10 órától az Égig érő fa című gyermekelőadásra, csütörtökön 17 órától pedig a Leánder és Lenszirom című varázsmesére kerül sor. Az előadásokra jegyek már kaphatók a színház jegypénztárában, illetve online a www.biletmaster.ro oldalon.

A gyermeknap alkalmával

a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház idén is színes kínálattal várja közönsége legfiatalabb tagjait.

Szerdán 10 és 12 órától a nagyteremben kerül sor a magyarországi Veronaki zenekar előadásában a Gőgös Gúnár Gedeon – Libabál című koncertere. Az együttest Tarján Veronika énekes, meseíró és Mogyoró Kornél ütőhangszeres, zeneszerző alapította. A Veronaki mesés világa Tarján Veronika meséiből és szövegeiből építkezik, és alkot egy teljesen egyedülálló zenei világot, amit a gyermekek és a felnőttek is örömmel hallgatnak.

A Gőgös Gúnár Gedeon című könyvet 1962-ben adta ki először a Móra Kiadó. Az első megjelenéstől a mai napig szülők, kisgyermekek és kisiskolások nemzedékei olvassák a bravúros írói teljesítménnyel létrehozott kötetet. A Gőgös Gúnár Gedeon írónője Varga Katalin, Tarján Veronika nagymamája. A zenéket Mogyoró Kornél és Fejér Simon Pál szerezte. A világzenei hangzásban a magyar és erdélyi népzenei elemek mellett fellelhető a balkáni, a blues, valamint a popzene hangzásvilága. A koncertjegyek a Kultúrpalotában működő jegyirodában, a színházi jegypénztárban és a www.biletmaster.ro honlapon válthatók.

•  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Fotó: Boda L. Gergely

Csütörtökön 10–18 óra között a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, a Marosvásárhelyi Női Akadémia, a Divers Egyesület, az IBM és a Marosvásárhelyi Rádió együttműködésében gyermeknapi játszóházat szerveznek a színház előcsarnokában. Ennek keretében a gyerekeket és szüleiket kézműves foglalkozások – tűnemezelés, fafaragás, mézeskalács, valamint pompomfigurák készítése, papírfonás és rajzolás –, társasjátékok és logikai fejlesztő tevékenységek, mesesarok és bábszínház várja. A szervezők azt kérik, hogy a gyerekcsoportok látogatását előre jelezzék a 0740-598 563-as telefonszámon.

A marosvásárhelyi városháza szabadtéri gyerekkoncertekkel készül:

a Showlandia együttes kedden a Tudor lakónegyedi Gyémánt piac környékén, szerdán pedig a Meggyesfalvi negyed Rekord parkjában lép színpadra, 18 órától mindkét nap. Kedden 18 órától a magyarországi Alma együttes is koncertezik a Maros Művészegyüttes kövesdombi székháza előtti parkban.

Szintén Marosvásárhelyen csütörtöktől szombatig

az Ariel Színház udvarán gyermeknapi mesekönyvvásárral és számos előadással várják a kicsiket és nagyokat.

A mesekönyvvásár mindennap 10–19 óra között tart nyitva, valamint mindhárom nap kiegészítő foglalkozások is várják a gyereket. Csütörtökön A kis hableányt játsszák, majd játékos angol és kézműves foglalkozáson vehetnek részt a gyerekek. Pénteken román nyelvű bábelőadás lesz, majd kézműves tevékenységek. Szombaton Stone Hill gyerekkoncerten szórakozhat a közönség, délután pedig a Csipkerózsika című zöldségbáb-előadást játsszák.

A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház idei évadának utolsó bemutatója Csiki Zsolt rendezésében Moșu Norbert László és Biró Réka mesedarabja, Az élet fája,

amelyet gyereknap alkalmából, csütörtökön 17 órától láthat először a közönség. Az előadást 6 éven felüli gyerekeknek ajánlja a színház, a jegyek ára 7 lej.

A Kolozsvári Állami Magyar Színházban is fellép a Veronaki zenekar

csütörtökön 17 órától a nagyteremben. A Gőgös Gúnár Gedeon – Libabál című koncertre 60 lej értékben családi jegyek vásárolhatók (két felnőtt és két gyerek számára), valamint csoportos jegyek 15 fő fölötti létszámú csoportok esetében a színház jegypénztárában naponta 10–14 óra között és előadások előtt másfél órával. A Veronaki zenekar erdélyi, gyermeknapi koncertsorozatának utolsó állomása a szatmárnémeti Kossuth-kert, ahol pénteken 12 órától lépnek színpadra.

A Kolozsvártól 13 kilométerre levő

Mérán a Góbé zenekar koncertjén vehetnek részt a gyerekek és szüleik csütörtökön 20 órától.

A hattagú budapesti együttes a Kárpát-medencei népzenei hagyományt szabadon variálja, lazán és izgalmasan kapcsolja a jazz, a blues, a reggae és a klasszikus zene elemeivel. A koncerten kívül egész napos foglalkozás várja a látogatókat, az est pedig fergeteges táncházzal zárul. A teljes program ingyenes a 14 év alatti gyermekeknek. A csütörtöki rendezvényre 20 lejbe kerül a jegy, a Méra World Music fesztiválbérlettel rendelkezők pedig ingyen mehetnek be.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés