Hirdetés

Gyereknap: amikor mindenki főszereplő

•  Fotó: Henning János

Fotó: Henning János

Kulturális és szórakoztató programokkal várják a kicsiket Erdély-szerte szerdán, június elsején a gyermeknap alkalmából, de akadnak városok, ahol hétvégén tartják a rendezvényeket.

Krónika

2016. május 31., 12:082016. május 31., 12:08

A csíkszeredai diákságnak újra lehetősége lesz megtekinteni a Hargita együttes A magyar tánc évszázadai című tánctörténeti előadását. A műsor a magyar néptánc történeti, táji tagozódását, művelődéstörténeti hátterét és európai kultúrtörténeti összefüggéseit mutatja be alapszinten. A produkciót június 1-én 12 órától láthatja a közönség a Szakszervezetek Művelődési Házában.

A Juventutti Alapítvány és a Gyulafehérvári Caritas közös gyermeknapi programmal készül a csíkszeredai gyermekek számára: több órán át tartó játékmaratonra hívják az I–VIII. osztályosokat a Szent Imre Ifjúsági Központhoz június 1-jén, 9-17 óra között. A játékmaratonon öt játékmester irányítja és tanítja a játékokat a gyerekeknek.

A hagyományokhoz hűen Székelyudvarhely polgármesteri hivatala idén is megszervezi a városi gyermeknapot június elsején, ennek keretében többek közt mazsorettcsoportok lépnek fel, moderntánc- és bábszínházi előadás, koncert várja a kicsiket a minifocipályán, rossz idő esetén a városi sportcsarnokban.

Sepsiszentgyörgy új főtere lesz június 1-jén a mesés birodalom és a gyermekek vigasságainak helyszíne. A szervezők kicsiknek szóló felhívásában ez áll: „Lépd át a mesebirodalom kapuját és tarts velünk a nagy utazáson!\" 11 és 20 óra között a „birodalmi batyuba” pontokat gyűjthetnek a kicsik, kedvükre válogathatnak a korzón berendezett gyermekvásár termékeiből, és a vigasságok élményéből is meríthetnek. A főtéren királyokhoz illó muzsika csendül fel, a Rétyi Kováts András fúvószenekar indítja a napot, majd 11 és 15 óra között óvódások és kisiskolások lépnek fel. Közel 20 szervezet készül vásári foglalkozásokkal gyerekeknek: lesz mesemondás, segítő tündér készítése, varázsigék gyűjtése, Végtelen Torony építése.

Baróton a Háromszék Táncegyüttes legújabb gyermekelőadása várja a kicsiket: a társulat a gyermeknap alkalmából a háromszéki kisvárosban mutatja be Szerencsekrajcár című produkcióját. A Benedek Elek meséje nyomán készült táncos mesejáték június 1-jén, szerdán 10 és 12 órától tekinthető meg a városi művelődési ház nagytermében.

Kolozsváron szombaton hívja gyermeknapi tevékenységekre a kicsiket az Életfa Családsegítő Egyesület és a Szabadság napilap a Báthory István Elméleti Gimnázium kisépületébe. Az immár tizedik alkalommal szervezendő rendezvénysorozat változatos programokkal várja a nagyérdeműt. A gyerekek többek közt a Váróterem Projekt bábelőadását láthatják, amely Andersen Borsószem hercegkisasszony meséje alapján készült. A Babeș-Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karának másodéves színis diákjai, interaktív bábos játékot hoznak el a gyerekeknek – itt mindenkiből főszereplő lehet. A rendezvény szombaton 14.30-tól várja a gyerekeket.

A Maros megyei katasztrófavédelmi felügyelőség június elsején 9 és 15 óra között szervezi meg a Nyitott Kapuk Napja elnevezésű rendezvényt Marosvásárhelyen a Baross Gábor (Horea) utcai tűzoltólaktanyában, valamint a szászrégeni, segesvári, dicsőszentmártoni és nagysármási alakulatok laktanyáiban. A gyerekek meglátogathatják a hagyományőrző termet, megnézhetik a tűzoltók felszereléseit, gyakorlati bemutatókon és interaktív játékokban vehetnek részt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés