Hirdetés

Gyarapodóban a nagyváradi állatkert állománya

Új lakót várnak ebben a hónapban a nagyváradi állatkertbe, amelynek állatállománya már eddig is folyamatosan bővült az egy éve ünnepelt újranyitás óta.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2014. június 04., 16:082014. június 04., 16:08

A hazai és a külföldi állatparkokkal kialakított együttműködésük révén már korábban is kaptak egy Lengyelországban született, 8 éves szibériai tigrist Debrecenből, most viszont egy fiatal, alig egyéves példány érkezik melléje Nyíregyházáról.

Ezen ritka faj már a vadonban is csak elvétve található, a romániai állatkertek közül pedig csak további kettőben látható. „Marosvásárhelyről már jött hozzánk egy mosómedve, amelynek nőstény párja Debrecenből érkezik. Az idén ugyanis inkább arra fektetjük a hangsúlyt, hogy párt találjunk az egyke példányoknak. Érkezik majd a hiúznak is menyasszonya” – magyarázta lapunknak Bimbó-Szuhai Tibor.

Az állatkert vezetője rámutatott, napjaink állatkertjeinek nem pusztán a szórakoztatás a céljuk, hanem a fajmegőrzési programokban is szerepet kell vállalniuk. Ilyen körülmények között nekik is szükségük van önkormányzati támogatásra. „Nem működünk nullszaldósan, de Európában általános gyakorlat, hogy valamilyen civil szervezet, alapítvány vagy a város közpénzből segíti az állatkerteket” – magyarázta.

Tapasztalata alapján viszont az elmúlt egy év a várakozásokhoz mérten alakult és, bár a gyermeknapi kedvezőtlen időjárás távol tartotta a vendégeket, a tavaszi hónapok látogatottsága az előzetes számítások szerint alakultak.

Nagy kedvencnek számít a két leopárd, az oroszlán, Aris, a debreceni tigris, Feri, Boby és Pamela, a három „őslakos” medve, a farkasok, de mint kiderült, a nagytestű állatok mellett a kígyók és az akváriumi halak is sok érdeklődőt csábítanak.

„A szurikátákat imádják a kicsik és a nagyok is. Ők a budapesti állatkertből érkeztek. Később még kaptunk kettőt, ám őket nem fogadta be a család, így a tarajos süllel szoktak össze és hamarosan tovább bővül a számuk, hogy legyen két család is nálunk” – tájékoztatott Bimbó. A váradi állatkertben amúgy három különböző antilopfajta és hét majomfajta található, utóbbiak közül a négy gyűrűsfarkú maki a legnépszerűbb. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés