2011. október 27., 09:152011. október 27., 09:15
Vilmos a Kodálymódszer szerint tanító Lorántffy Zenei Általános Iskolába járt, tehetsége alapján konzervatóriumban lett volna a helye, ám szülei nemet mondtak. A zene azonban nem hagyta nyugodni, már gimnazista korában zenekart alapított, amellyel a Cream zenéjét játszották.
Amikor Dániel bekerült a Műszaki Egyetemre, az akkor még gimnazista Vilmost is hívta „kalákázni”, azaz közös munkára, így alakult meg 1969-ben a Kaláka zenekar. Először csak maguknak játszottak, közben Vilmos is elvégezte az egyetem építőmérnöki karát. Legnagyobb meglepetésükre megzenésített verseket előadó együttesük annyira népszerű lett, hogy az egyetemi klubok kézről kézre adták őket, majd a Marczibányi Téri Művelődési Központban kaptak helyet, ahová azóta is rendszeresen visszajárnak. Gryllus Vilmos tíz évig játszott az együttesben, de kezdettől fogva szeretett volna mást is csinálni. Ez a más lett az a gyermekszínház, amelyet Levente Péterrel és Döbrentey Ildikóval hozott létre. A rádióban a Ki kopog című műsorban szerepeltek, majd következett az új műfajt teremtő kacagókoncert. A következő állomás a Magyar Televízió Égből pottyant mesék sorozata volt, amelynek zenéjét Gryllus Vilmos írta.
Húsz éve indította útjára a gyermekeknek – illetve családoknak – szánt Gryllus Vilmos daloskönyve sorozatot, Önálló lemezeinek derűs, fülbemászó dallamai mesés világba repítik a kicsinyeket, koncertjein a gyerekeket tudatosan bevonja a közös zenélésbe. 1996-ban tért vissza a Kaláka együttesbe, bár ahogy ők mondják, soha nem hagyta ott a többieket, csak egyes időszakokban nem lépett fel velük. A Gryllus testvérek, Radványi Balázs és Becze Gábor alkotta Kaláka igazi utazó zenekar, a legváltozatosabb helyszíneken léptek fel, volt olyan időszak, amikor évente 400 koncertet is adtak. Ezernél is több dalt írtak, kéttucatnyinál több lemezük jelent meg, az ő nevükhöz fűződik a Magyar népmesék, a Magyar mondák és a Mesék Mátyás királyról című tévésorozat zenéje, generációk köszönhetik nekik a verssel való első találkozásukat. Zenéjük sokszínű, mindenbe belekóstoltak, és mindent saját képükre formáltak. Gryllus Vilmos csellón, gitáron, charangon, kobozon és dorombon játszik - egyebek között.
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).