2010. május 18., 14:172010. május 18., 14:17
Az épületbe tévedt denevér hosszú percekig röpködött a folyosókon, „útvonala” a szenátus jegyzőjének irodájától a házbizottság ülésterméig tartott, útközben megpihent Mircea Geoană hivatala mellett.
A személyzet megpróbálta megfogni az állatot, ez néhány másodpercre sikerült is, aztán a denevér kiszabadult és nyoma veszett a folyosókon.
Traian Igaş, a Demokrata Liberális Párt (PDL) frakcióvezetője megjegyezte: jó jel az állat feltűnése, mivel a denevér jólétet, jóságot és nyugalmat jelent. „Jobb, mintha egy kuvik jelent volna meg, mivel az rossz előjel” – mondta.
Nem ez az első eset, hogy állatok tévednek a parlament épületébe. Néhány évvel korábban egy bagoly repült be a szenátus épületébe, tavaly pedig a képviselőház plenáris üléstermében fedeztek fel egy denevért. Egy másik alkalommal egy kóbor kutyát láttak sétálni a képviselőház folyosóin.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.