2013. február 20., 07:182013. február 20., 07:18
A hazai jogszabályok tiltják a petesejt-kereskedelmet, és mindössze az anyagi ellenszolgáltatás nélküli adományozás engedélyezett. Az ügyészek, akik a rendőrséggel közösen vizsgálják az ügyet, román és izraeli állampolgárokból álló szervezett bűnözői csoportot számoltak fel: a gyanúsítottak orvosok, asszisztensek, embriológusok.
A nyomozás során kiderült, a csoport tagjai 600 és 800 euró közötti összeget fizettek egyenként azoknak a fiatal nőknek, akik beleegyeztek abba, hogy petesejtjeiket eladják. Általában vidéki, nehezebb anyagi körülmények közt élő egyetemista lányokat szerveztek be, a petesejteket pedig 3–4 ezer euróért adták el olyan – főleg izraeli, időnként Romániában tartózkodó – pároknak, akik mesterséges megtermékenyítésért fordultak az illető klinikához. A DIICOT által tegnap kiadott közleményben az áll, hogy a gyanúsítottak „különféle módszerekkel” szervezték be a nőket, akiktől genetikai állományt vásároltak. Mint arról korábban beszámoltunk, egy bukaresti magánklinika több orvosát és alkalmazottját, valamint az Országos Szervátültető Ügynökség korábbi vezetőjét és regionális koordinátorát is börtönbüntetésre ítélte a bukaresti törvényszék petesejt-kereskedelem miatt tavaly novemberben. Az ítélet szerint a Bukarestben működő Sabyc magánklinika orvosai külföldről csempészték Romániába a mesterséges megtermékenyítéshez szükséges genetikai állományt, emellett pedig romániai nőktől is petesejtet vásároltak. A klinikán többnyire izraeli nőkön, a szükséges engedélyek nélkül végezték el a mesterséges megtermékenyítést. Egy ilyen beavatkozásért az ügyfelek 3500 eurót fizettek. Harry Mironescut, a klinika tulajdonosát és annak fiát, valamint Natan Lewit és Genia Ziskind izraeli orvosokat egyenként ötéves szabadságvesztésre ítélte nem végleges döntésében a törvényszék. Az ítélet szerint utóbbiak engedély nélkül gyakorolták Romániában az orvosi hivatást. Bűnrészesség miatt ugyancsak öt évre ítélték a klinika titkárnőjét is, aki 18 és 30 év közötti romániai nők donornak való beszervezésében segédkezett.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.