
Fotó: Facebook/Andrei Postolache
Ketten meghaltak, tizenegyen pedig megsérültek, amikor hétfőn este robbanás történt egy jászvásári társasházban. A hatóságok szerint a robbanás gázszivárgás miatt következett be.
2016. augusztus 02., 18:572016. augusztus 02., 18:57
A két halálos áldozat egy házaspár. A Iaşi megyei katasztrófavédelem közlése szerint a detonáció nyomán Victor Bulacovschi egyetemi tanár, a helyi műegyetem volt rektorhelyettese és korábban kutatóként dolgozó felesége vesztette életét. A két áldozat a romok alá szorult, a nő testét csupán egyórás megfeszített munka után tudták a törmelékek alól kiásni.
A sebesültek állapota stabil, közülük hármat tartottak benn a kórházban. Öt személy enyhe füstmérgezést szenvedett. A robbanás ereje akkora volt, hogy az 1975-ben épült társasház külső fala darabokra hullott, az épület pedig megrogyott. A törmelékdarabok a ház előtt parkoló autókra zuhantak, súlyos anyagi kárt okozva. A ház lakóit nem engedték vissza az életveszélyessé vált ingatlanba, egy közeli iskola kollégiumában szállásolták el őket.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!