Hirdetés

Gazdag kínálattal várják a látogatókat Észak-Alföld gyógyfürdői

Elképesztően gazdag kínálattal várják a látogatókat Észak-Alföld gyógyfürdői, üdülőtelepülései. Olyan sok medencét láthattunk a Magyar Turizmus zrt. tanulmány útján, hogy meg sem tudtuk őket számolni és akkor még nem is beszéltünk a múzeumokról, a különböző interaktív kikapcsolódási lehetőségről. 

Kiss Előd-Gergely

2016. június 23., 17:392016. június 23., 17:39

Tanulmánytúránk első célállomása Nyírbátor volt, ahol először a Báthory Várkastélyt vehettük szemügyre, ahol a történelem szinte szó szerint életre kel, a kor kiemelkedő személyiségeinek élethű, egész alakos viaszszobrainak köszönhetően. Sőt, azt is megmutattak a szervezők, hogy milyen anyagból készültek a bábunak csak tömény rosszindulattal nevezhető figurák. Az anyag tapintásra már-már hátborzongatóan élethűen utánozta az emberi bőrt.

Az alig 12 ezer lelkes kis település elsősorban a környékbeli üdülőtelepülésekhez képest olcsó áraival veszi fel a versenyt. A kastélytól nem messze található a Sárkányfürdő, a kisváros strandját uniós forrásokból teljesen felújították, így évente 180 ezer látogatójuk van. Szintén nem messze található innen Máriapócs, történelmi Magyarország egyik legnevesebb búcsújáróhelye, ahol a görögkatolikus kegytemplomot mindenképp érdemes megtekinteni.

Négycsillagos szálló, kastélymúzeum

Nyírbátorból utunk Kállósemjénbe vezetett, ahol a felújított Kállay-kúriát vettük szemügyre. A kortárs történelmet kedvelőknek érdemes felkeresni, hiszen többek közt Kállay Miklósnak, Magyarország 1942 és 1944 közötti miniszterlenökének állít emléket, akinek életnagyságú ülő szobrával fotózkodni is lehet. A nap végén Baktalórántházára érkeztünk meg, ahol a négycsillagos, minden igényt kielégítő Fenyves hotelben pihenhettük ki az izgalmas túra fáradalmait. Reggel a Dégenfeld Kastélymúzeumot tekinthettük meg. Persze erről azt gondolhatnánk, hogy unalmas programpont, de nagyobbat nem is tévedhetnénk. A múzeum ugyanis interaktív, számtalan számítógépes trükk változtatta teljesen élményszerűvé a látogatásunkat.

Kisgyermekes családoknak érdemes több időt rászánni, mert nem valószínű, hogy könnyen ki lehet majd őket rángatni a kastélyból, ha egyszer rákaptak az izére. A túrán résztvevő szketpikusabb újságirókollégák is fülig érő szájjal jöttek ki a Kastélymúzeumból. Észak-Alföld még számtalan meglepetést tartogatott aznap a számunkra. Megtekinthettük a Nyíregyháza melletti Sóstógyógyfürdőt, amely legutóbbi látogatásunk óta egy kimondottan gyógyászati részleggel bővült.

Az ebédet a hortobágyi Nagycsárdában költöttük el, járt hozzá a szó igazi értelmében vett autentikus magyar cigánymuzsika is, ami a zenészek játékának köszönhetően akkor is élvezhető, ha az ember történetesen nem a műfaj rajongója. Mindenesetre a babgulyást érdemes megkóstolni, nem csak azért, mert finom, hanem mert nem mérik szűkmarkúan az adagot.

Séta a debreceni Nagyerdőben

Ha termálvizes fürdőzésre szottyan kedvünk, de inkább elkerülnénk a zsúfolt, népszerű üdülőhelyeket, akkor remek választás a pihenésre a balmazújvárosi Kamilla Gyógyfürdő és a Hajdunánási gyógyfürdő is. Utunk utolsó állomása Debrecen volt, ahol csak kapkodtuk a fejünket, annyi volt a látnivaló. A debreceni Nagyerdő természeti környezetében sétalva szinte fel sem tűnik az embernek, hogy Magyarország második legnagyobb városában tartózkodik éppen. Ha a kálvinista Rómában jár az ember, nem hagyhatja ki az Agóra Tudományos Élményközpontot, de érdemes ellátogatni Erdőspusztára is, de még sorolhatnánk, mi mindent érdemes megnézni.

És akkor még nem is beszéltünk Hajdúszoboszlóról, amely valóban lenyűgöző üdülővárossá nőtte ki magát. A Magyar Turizmus Zrt. nem véletlenül szervezett tanulmánytúrát a kolozsvári sajtó számára, ugyanis rengeteg honfitársunk keresi fel az Észak-Alföldi üdülőhelyeket. A határátkelőknél 2015-ben 9.037.000 romániai beutazást regisztráltak, ebből 2.389.000 látogató turisztikai céllal érkezett Magyarországra.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 2015 januárja és decembere között a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken 250.750 romániai vendég 467.284 vendégéjszakát töltött el, ami 8,2 % illetve 7,9 %-os növekedést jelent az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés