
A határon túli magyarok lakta területek ízeit kóstolhatják meg a Magyar Ízek Utcájának látogatói az augusztus 20-i budapesti ünnepi rendezvényen, amelyről a kormányszóvivő és a programok rendezői tájékoztatták a sajtót hétfőn a Parlamentben.
2014. augusztus 11., 18:032014. augusztus 11., 18:03
Az ünnepi tűzijáték a magyar történelem fordulópontjait idézi fel, a Parlament egész nap ingyenesen látogatható lesz. A programsorozat, amelynek számos elemét a közmédia is közvetíti, már 19-én koncertekkel megkezdődik – mondta Kurucz Éva kormányszóvivő.
A mi ünnepünk augusztus 20. – Együtt az ország mottóval megrendezendő eseménysorozat része a hagyományokhoz híven a Kossuth téri zászlófelvonás és tisztavatás. Idén harmadszor tartják katonai díszegység részvétele mellett a Szent Jobb körmenetet, amelyet délután öt órától szentmise előz meg a Szent István Bazilikában. Három uszályról és a Lánchídról is lövik idén a tűzijáték elemeit, amelyet mintegy 150 millió forintból valósítottak meg.
A Magyarország történelmi fordulópontjait megjelenítő mintegy félórás rendezvényhez Borcsik Attila, a Petőfi Rádió zenei főszerkesztő-helyettese válogatta az aláfestő zenét, többek között Bartók Béla, Kodály Zoltán muzsikáját, vagy a Vad Fruttik és a Hiperkarma számait – ismertette Horváth Gergely, a rádió csatornakoordinátora.
Már 19-étől látogatható egészen 20-ig a Magyar Ízek Utcája a Budai felső rakparton, ahol Novotny Antal szervező szerint több mint száz kiállító jeleníti meg a határon túli magyarok lakta területek gasztronómiáját. Emellett itt kóstolható meg elsőként az idei Magyarország tortája: a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének versenyét Damniczki Gyula Balázs székesfehérvári cukrász Somlói revolúció című tortája nyerte, míg a cukormentes torták versenyében a Nándori Cukrászda csokis kaland nevű édessége győzött.
A Magyar Honvédség Szakácsválogatottja által készített honvédség tortája a Balaton környéki alapanyagokat, a sárgabarackot, a mandulát a levendulát használja fel, míg a Magyar Pékszövetség versenyének győztese a \"várkapitány kenyere\" lett, amelyet a Kurdi Family Kft. készített.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!