
Fotó: Barabás Ákos
Húszméteres töltelékkel ünnepelt a hétvégén Parajd a huszadik kiadásához érkezett Nemzetközi Töltöttkáposzta-fesztiválon.
2015. szeptember 27., 15:072015. szeptember 27., 15:07
A Sóvidék–Hegyalja Turisztikai Egyesület csapata ugyanis a leghosszabb töltött káposzta elkészítésével Guinness-rekordot kívánt felállítani. A 19,5 méter hosszú töltelék elkészítését fényképekkel és videófelvételekkel dokumentálták, ezeket küldik el a Guinness-rekordok képviseletének, hogy hitelesítsék az elért eredményt – mondta el Bokor Sándor, Parajd polgármestere.
Jelenleg egy olaszországi csapaté a rekord, a torinóiak 15,37 méteres fogást készítettek el 2009-ben – ezt szárnyalták túl szombaton a sóvidékiek a majdnem húsz méteres töltelékkel. A rendezvény nemcsak Székelyföld, hanem Románia első gasztronómiai fesztiválja, amely évek óta számos visszatérő és új vendéget csábít a sóvidékre.
Gyerekek is főztek
A rendezvény pénteken kezdődött a harmadik sóvidéki tömegfutással, majd első alkalommal a fesztivál két évtizede alatt gyerekek is bizonyíthattak a számukra szervezett főzőversenyen. Tizenhat csapat vett részt a gyermekek töltöttkáposzta-főzőversenyén, amelyet Böjte Csaba ferences szerzetes fővédnökségével szerveztek meg. Bokor Sándor, Parajd polgármestere büszkén áradozott a fakanálforgató Maros és Hargita megyei gyerekekről: a fiatalokat is be kell vonni minden rendezvénybe, át kell adni az értékeket.
Szombaton már kora reggel készülődtek a részvevők, a több mint húsz csapat tagjai között többen visszatérő versenyzők. „Kitűnő alkalom a rendezvény arra, hogy a gasztronómia »ürügyén« ki-ki a maga módján mutassa be konyhája ízeit, szokásait, hagyományait. Parajd a töltöttkáposzta-fesztivál nélkül annyit ér, mint a konyha szakácsnő nélkül” – mondta el Bokor Sándor.
„Noha nincs védőszentje a töltött káposztának, híve bizonyára megszámlálhatatlanul sok van”– kezdte Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja a jubileumi rendezvény fővédnökeként üdvözlő beszédét. A főkonzul felidézte a fesztivál történetét, rámutatva, hogy a magyaros vagy székelyes töltött káposztát ugyanúgy magukénak érzik a szomszédos nemzetek is. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a hálaadás ünnepének és egyben a térség gasztronómiai nagykövetének nevezte a parajdi káposztafesztivált.
A jó töltött káposzta titka
A jó töltött káposzta titkáról Bihacsy László zsűritag, a Szabadtűzi Lovagrend sütő-főző mestere elmondta, bíráláskor a hagyományos székely ízeket keresi, de ugyanakkor a tálalásra, az elkészítésre is figyel. A gasztrolovag szerint sokféleképpen el lehet készíteni a töltött káposztát, kedvence viszont az igazi, magyaros, disznóvágáskor kolbászhússal elkészített változat.
A lovagrend mestere saját receptje titkát is elárulta: a töltelék három kiló sertésdagadóból, egy kiló marhahúsból és egy kiló kolozsvári szalonnából készül, mindezt darálás előtt fűszerezi meg, ugyanis így jobban keverednek az ízek. A szakértő elárulta, hogy evés előtt és után is száraz, testes fehérborral vagy „laza fröccsel” a legjobb párosítani a töltött káposztát. Idén a Sóvidék–Hegyalja Leader Akciócsoport kapta a szombati főzőverseny nagydíját, a kicsik közül pedig a Székölykök csapat győzött pénteken, egyébként a szervezők az összes gyerekcsapatot díjazták.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!