Hirdetés

Gasztronómiai napokat tartottak Tusnádfürdőn

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Harmadik alkalommal szervezte meg a hétvégén a Tusnádfürdői Turisztikai Egyesület a nagy népszerűségnek örvendő gasztronómiai napokat.

Jánossy Alíz

2011. március 28., 09:172011. március 28., 09:17

Mint Kalamár Andor, az egyesület elnöke a Krónika kérdésére elmondta, rendezvényük fő célja megismertetni a nagyközönséggel az új gasztronómiai trendeket, ugyanakkor bemutatkozási lehetőséget szeretnének nyújtani elsősorban az erdélyi vendéglátó-ipari egységeknek; illetve tapasztalatcsere, lehetőséget a részt vevő séfeknek. Az eseményre erdélyi vendéglátó-ipari egységek képviselőit hívták meg, a rendezvény díszvendégei Budapest XVIII. kerületének vendéglátói voltak.

„Kóstolják meg az itt kiállított ételeket, öblítsék le majd egy pohár Seprődi-féle borral, majd igyanak tusnádi ásványvizet” – köszöntötte az egybegyűlteket Albert Tibor polgármester arra apropózva, hogy a fürdőváros számos kikapcsolódási lehetőséget rejteget a pihenni vágyó turistáknak. Kalamár Andor, a Tusnádfürdői Turisztikai Egyesület elnöke üdvözlőbeszédében azt hangsúlyozta, hogy a fürdőváros számára a hagyományos turisztikai csomagok mellett nagyon fontos a gasztronómia is.

A négynapos rendezvénysorozat „legízletesebb” napja kétségkívül a szombat volt, amikor jónevű erdélyi vendéglők, illetve budapesti séfek főztjét kóstolhatta meg az érdeklődő közönség. A felhozatal meglehetősen gazdag volt, hiszen szinte valamennyi séf teljes menüsorral hozakodott elő, vagyis a különféle hideg ételek mellett leveseket, főételeket és desszerteket is kínáltak. A pompás ételek után pedig Seprődi József dicsőszentmártoni borász ízletes borait lehetett megkóstolni.

„Sűrűbben és más településeken is lehetne hasonló rendezvényeket szervezni, és nem csak azért, hogy az ember a konkurencia jóízű felhozatalán legeltesse a szemét” – vélekedett Kiss Ferenc mesterszakács, a székelyudvarhelyi Gondűző étterem séfje, kifejtve, hogy a székelyföldi és erdélyi gasztronómia megismertetése mindannyiunk szívügye kell hogy legyen.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés