2011. november 30., 08:502011. november 30., 08:50
A gálaműsor egyébként is kellemes szórakozást ígér, hiszen a Csárdáskirálynő, Marica grófnő, a Víg özvegy, Mágnás Miska című operettek akrobatikus táncokkal kísért részletei mellett a jelen legsikeresebb musicalslágerei is elhangzanak olyan művekből, mint a Rebecca, Elisabeth, Rudolf, Rómeó és Júlia, Szép nyári nap – Neoton Musical. A tavaszi koncertszezon egyik szenzációja volt az a kilenc előadásból álló operett-musical turné, amely Erdély-szerte nagy sikernek örvendett, és amely bizonyította, hogy az operett igazi reneszánszát éli, a musical pedig a legkedveltebb zenei műfajok egyike. A gálaműsort december 6-án 19 órától Szászrégenben az Eugen Nicoară Művelődési Házban, 7-én 19 órai kezdettel Brassóban a Redut ház nagytermében, 8-án 19 órai kezdettel a Kolozsváron a Kogălniceanu utcában, a volt filharmónia nagytermében, 9-én Korondon az új kultúrházban, valamint 10-én 19 órától a gyergyóremetei kultúrházban láthatja-hallhatja a közönség. A jegyek 20 lejbe kerülnek.
Szeptember végéig látogatható a Kolozsvári tengerek kincsei című időszaki tárlat, amely az egyetem őslénytani gyűjteményeit és Kolozs megye természeti örökségét mutatja be beltéri és kültéri installációkon keresztül.
A kolozsvári városrendezési bizottság jóváhagyta a város első kisállattemetőjének létrehozását.
Bár sok helyen felhő borította az eget, Erdély-szerte meg lehetett csodálni vasárnap este a teljes holdfogyatkozást. Néhány felvételen mutatjuk, miként festett – hiszen sok esetben valóban festői volt – az égi jelenség.
Egy véletlenül rögzített beszélgetésen Hszi Csin-ping kínai és Vlagyimir Putyin orosz elnök a halhatatlanság lehetőségéről elmélkedtek.
A ChatGPT-t üzemeltető amerikai OpenAI bejelentette, hogy szülői felügyeleti mechanizmust vezet be a platformon, miután augusztus végén amerikai szülők azzal vádolták meg a chatbotot, hogy öngyilkosságra buzdította gyermeküket.
Tavaly az Európai Unió lakosságának 8,5 százaléka nem engedhette meg magának, hogy minden második nap húst, halat vagy ezzel egyenértékű vegetáriánus ételt fogyasszon; ez az arány 1 százalékponttal kisebb a 2023-ban jegyzettnél.
A kutatások szerint a filozófia nyitottabbá és tudatosabbá formálja a gondolkodást, Romániában azonban egyre inkább háttérbe szorul az oktatásban.
Augusztus 26-án tartják világszerte a nemzetközi kutyanapot. Erdélyben is állatvédő eseményekkel hívják fel a figyelmet civil szervezetek az ember hűséges barátjára, az ebre.
A Kolozsvári Magyar Napok egyik legkedveltebb helyszíne minden évben a Farkas utca, ahol a vásár standjai között sétálva az ember könnyen elveszhet az illatok, színek és hangok kavalkádjában.
Bukarestben készül a világ egyik legdrágább magánbunkere Andrew és Tristan Tate számára. A föld alatti luxusmenedék 3,9 millió dollárba kerül, és még sztriptízrúddal felszerelt szórakoztatóterem is lesz benne.