2011. szeptember 14., 08:292011. szeptember 14., 08:29
A főszervező, aki korábban versenysportolóként több hasonló rendezvényen is részt vett, azt mondja, a rendezvény fő célja a mozgás és az egészséges életmód népszerűsítése.
A váradiak, illetve a verseny napjára a városba érkezők több kategóriában mérhetik fel erőnlétüket. A fő attrakció az egyéni félmaratoni táv, amelynek során valamivel több, mint 21 kilométert futnak majd a versenyzők. Aki úgy érzi, egyedül nem tudja megtenni ezt a távot, vállalhatja párban is, ebben az esetben egyenként 10,5 kilométeres távot kell megtenniük. Négy és fél kilométer a hossza az úgynevezett jótékonysági futásnak, amelynek lényege, hogy a húszlejes nevezési díj fele a nagyváradi SOS Autizmus Alapítvány számlájára kerül. Részt vehetnek cégek is, amelyek számára a 250 lejes nevezési díj (szeptember 16-a után már 350) promóciós lehetőséget jelenthet. A cégek dolgozói ötfős váltóban futhatják le a félmaratoni távot. A gyerekek számára egy könnyen teljesíthető, egy kilométeres távot jelöltek ki a szervezők.
„Semmi újat nem találtam ki, csak egy működő rendszert hozok el Váradra” – mondta el Deme Molnár József lapunknak. A volt atléta azt szeretné, ha kialakulna a városban a futás hagyománya, valahogy úgy, mint a többi európai városban, például Debrecenben vagy akár Budapesten és Londonban, ahol egyszerre 35 ezer ember futja le ezt a távot egy-egy rendezvényen. A nevezés nem ingyenes: az egyéni félmaratonon való részvételért 16-áig 60 lejt, 17-étől pedig 80 lejt kell fizetni, a váltó esetében ez az összeg 120, illetve 160 lej. A főszervező azt mondja, erre azért van szükség, mert egy profin megszervezett félmaraton esetében a versenyzőknek megfelelő feltételeket kell biztosítani: mindenki kap egy emblémás trikót, egy Gatorade-et (a sportital gyártója a verseny főszponzora), illetve egy időmérő csipet. Deme Molnár József azt mondja, a mostanáig a félmaratonra feliratkozott csaknem kilencven versenyzőhöz biztosan többen is csatlakoznak majd – az interneten bejelentkezettek között egyébként mostanáig több a magyarországi, mint a váradi, de Bukarestből, Temesvárról és egyéb romániai városokból is többen jönnek az eseményre. További információkat az internetes oldalon kaphatnak az érdeklődők.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.