
Az első világháború id. Kováts István fotográfus szemével címmel nyílt kiállítás a Csíki Székely Múzeumban. Id. Kováts István Marosújváron született 1881-ben, onnan Gyergyószentmiklósra került fényképészként, majd Székelyudvarhelyen Ferenczy Lukáccsal közösen, később önállóan működtette a fényképészetet – mondta el a szerdai eseményen ifj. Kováts Árpád, a fotográfus dédunokája.
2015. január 23., 12:252015. január 23., 12:25
A fényképész az ezerkilencszázas évek elején építette meg az úgynevezett napfényműtermet – a terem egyik oldala és a teteje is üvegből van – a kor elvárásainak megfelelően. Ez a napfényműterem ma is működik Udvarhelyen, egyike a keveseknek Európában.
Az ide betérő régi géppel, régi technikával, régi hátterekkel fekete-fehér képet készíttethet, amelyet kézi kidolgozással készítenek el. A fényképezés mestersége apáról fiúra öröklődik, így mindig akad a családban, aki továbbvigye. Ifj. Kováts Árpád elmondta, a család több mint nyolcvanezer negatívot őriz – ezeket már a kezdetektől archiválták: mindig leírták, hogy hol fényképezték, mit ábrázol, és mikor készült.
Bakák mindennapjai
Id. Kováts István a 82. császári és királyi gyalogezred katonájaként és fényképészeként vett részt a háborúban. Végigjárta a romániai, galíciai és észak-olaszországi frontvonalakat – a kiállításon ötven fénykép látható közel négyszáz, itt készített felvételéből. Ezeken megjelennek a bakák mindennapjai, táborhelyek, lövészárkok, temetés, romok és gépi roncsok.
„Többféle szemszögből közelítette meg és mutatja be a háború arcait. Éles csatajelenet nincs köztük, hiszen nem úgy kell elképzelni, hogy előkapott egy digitális gépet és kattogtatott vele, hanem falábon álló, nagyobb szerkezettel fényképezett” – magyarázta a tárlat kapcsán ifj. Kováts Árpád. Hozzátette, ezeket a felvételeket dédapja mind üveglemezre fényképezte, és kényesebb volt, minthogy a csata hevében kiálljon a szerkezettel, bebújjon a drapéria alá, beállítsa az élességet és exponáljon. Inkább a front mögötti felvételek ezek, de az is látható, amikor a katonák a csatába indulnak vagy lőnek.
Háromdimenziós fotók
A tárlaton tizenkét sztereofotót is meg lehet tekinteni. „Már az ezernyolcszázas évek végén létezett háromdimenziós technika, és nemcsak id. Kováts Istvánnál, hanem a kor más fényképészeinél is fellelhető pár ilyen sztereofelvétel. Ezeket a sztereókat elkészítettük modern változatban is, a vörös és kék szemüvegekkel meg is lehet őket tekinteni – sikerült beszerezni egy ezerkilencszázból való sztereoszkópot, ezt is kipróbálhatják a kiállításra ellátogatók” – hangzott el a tárlatnyitón.
Csíkszereda Székelyudvarhely után második állomása a vándorkiállításnak, amely február 15-éig látogatható a Csíki Székely Múzeumban. Ezután Csepelen, majd Komáromban tekinthető meg a kiállítás. Id. Kováts István 1906-tól Székelyudvarhelyen munkálkodott, az 1920-as évektől kezdve Haáz Ferenc Rezső etnográfus rajztanárral együtt bejárta a Székelyföldet, s falvakat, viseleteket, hagyományokat örökített meg.
Felvételeit a néprajztudomány is számon tartja, de művelődés- és tudománytörténeti forrásértékű a kisvárosi társas élet mozzanatainak rögzítése. Gyűjteményében található számos fénykép a Székelyudvarhelyen megfordult írókról – Tamási Áron, Nyírő József, Móricz Zsigmond, Benedek Elek, Áprily Lajosról, valamint az ott élt Tompa Lászlóról és Tomcsa Sándorról. A fényképész 1942-ben hunyt el.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.
szóljon hozzá!