
Miután az egyik kereskedelmi tévécsatorna Topchef elnevezésű főzőversenyén az előkelő harmadik helyen végzett, Veres István kézdivásárhelyi szakács most világbajnokságon próbálja ki magát.
2014. november 10., 19:162014. november 10., 19:16
Az ifjú séfnek a romániai csapat tagjaként Luxemburgban, egy rendkívül erős mezőnyben kell bizonyítania. Az ifjú szakács tudását szülei segítségével alapozta meg, majd több franciaországi és angliai, Michelin-minősítésű vendéglőben dolgozott.
A főzőversenyen szerzett hírnév jót tett neki, hiszen beválasztották abba a román szakácscsapatba, amely a világ legrangosabb főzőversenyén, a Villeroy & Boch Culinary World Cup világbajnokságon vesz részt. Az említett vébén kívül még két hasonló versenyt szerveznek világszerte, az egyik a Bocuse d’Or, a másik pedig a szakácsok olimpiája.
A verseny nagyszabású voltát jelzi, hogy öt kontinensről 105 csapat vesz részt, teljesítményüket 55 világhírű séf bírálja el. Veres István egyedüli magyarként került be a hattagú román csapatba, amelyet a Romániai Szakácsok és Cukrászok Egyesülete állított össze.
A kézdivásárhelyi szakács érdeklődésünkre elmondta, bár fura a párhuzam, a szakácsok világbajnoksága pont olyan felkészülést igényel, mint a focistáké. Ők is egy hónapja gyakorlatoznak egy bukaresti vendéglőben, és arra összpontosítanak, hogy a százoldalas versenyszabályzatot maradéktalanul be tudják tartani.
A zsűrit helyi jellegzetességekkel próbálják elkápráztatni, így a halétel, a málnazselatin vagy a citromfüves édesburgonya mellett vadnyúlriettet készítenek barna öntetetes vadrózsaszósszal, a főételt pedig mangalicafilé képezi. Az alapanyagok egy részét ott biztosítják, de például a mangalicahúst ők viszik magukkal – mondta el a fiatal szakács.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!