
2012. február 02., 07:452012. február 02., 07:45
A szervezet szerint a változás a területen folyó gáz- és olajprojekteknek, valamint az illegális fakitermelésnek tulajdonítható, mely a törzset új területekre kényszeríti. A jelek szerint a mashco-pirók üzenete azonban, hogy szeretnék, ha békében hagynák őket. Rebecca Spooner, a Survival perui képviselője a BBC-nek elmondta, egyre több a konfliktus és az erőszakos megnyilvánulás az idegenekkel szemben, akik ősi földjeikre lépnek: nyilakat lőttek ki turisták elhaladó hajóira, és figyelmeztető nyilat – hegy nélkül – a Manu egyik parkőrére.
Legutóbb halálos nyílvesszőt lőttek ki egy másik törzs tagjára, aki mintegy két évtizede igyekszik kapcsolatot létesíteni velük. Glenn Shepard antropológus egy támadásról szóló beszámolója kihangsúlyozza, hogy a törzs fél kapcsolatot létesíteni a környező világgal. Ezért Diego Cortijo spanyol régész tisztes távolságból, mintegy 120 méterről készítette el fotóit a törzsről. Ezek a legrészletesebb képek, amelyeket ilyen elszigetelt törzsekről eddig készítettek. Spooner szerint az erőszakos megnyilvánulások mértéke csökkenthető a helyi törzsek tradicionális földjeinek megőrzésével.
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).