
Fotó: Facebook/Rákóczi Szövetség
A Rákóczi Szövetség pályázatot hirdet Kárpát-medencei, valamint a diaszpórában élő középiskolásoknak és egyetemistáknak a karácsonyi, újévi és farsangi ünnepkörök színes bemutatására.
2020. december 06., 12:172020. december 06., 12:17
A Rákóczi Szövetség pénteken közleményben számolt be arról, hogy fotó-, valamint videópályázatot hirdet, melynek
Az MTI-nek küldött közleményben azt is kiemelte a szövetség, hogy az eddig általuk felkínált legnagyobb nyereménnyel szeretnék ösztönözni a középiskolásokat és egyetemistákat, hogy színes és izgalmas módon mutassák be a közelgő ünnepek világát és helyi szokásaikat.
amit elektronikai eszközök (telefon, laptop, fényképezőgép, kamera, hangszóró és kiegészítők) vásárlására lehet felhasználni.
A pályáztató több lehetséges tematikát is felkínál: egy-egy jellegzetes helyi hagyomány, esetleg egy ételt, különleges történet, vagy a magyar kultúra téli ünnepkörére jellemző szokást, vagy a Rákóczi Szövetség középiskolai szervezeteinek bemutatását is lehet választani.
A felhívásra 2021. január 31-ig lehet videóval és fotóval nevezni a www.rakocziszovetseg.org oldalon a Kárpát-medence bármely pontjáról, illetve a diaszpórából.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.
szóljon hozzá!