Sikeresen vette az akadályt Benő Barna fiatal csapata, a nyárádszeredai Bekecs Táncegyüttes a hétvégén Budapesten: produkciójukkal tovább jutottak a Fölszállott a páva tehetségkutató televíziós verseny elődöntőjéből.
2014. március 09., 18:102014. március 09., 18:10
2014. március 09., 18:112014. március 09., 18:11
A vetélkedő elődöntőjének első megmérettető körében tizenketten indultak a hat helyért, amely az áprilisi középdöntőbe biztosított bejutást. A nyárádmenti együttes az ajka-padragkúti kamaratánc-együttessel és a székesfehérvári Alba Regia táncegyüttessel mérte össze tudását a néptánc kategóriában. A nyárádselyei táncokat igencsak magabiztosan, ügyesen és fürgén járták a fiatalok, így csöppet sem maradtak alul versenytársaikkal szemben.
A zsűri tetszését nemcsak a tánc és előadásmódja nyerte el, hanem a fiatalok viselete is, de a szakemberek nem feledték el felhívni a figyelmet a dallamok megválasztására. A nyárádszeredaiak és a székesfehérváriak egyaránt 43 pontot értek el, így mindkét együttes bejutott a következő szakaszba.
A verseny honlapján az olvasható, hogy a nyárádmenti együttes igen vegyes társaság: a táncosok Nyárádszereda és Marosvásárhely 20-30 km-es körzetéből valók, a tagok között számos adatközlő is található. Repertoárjukat a legkülönfélébb táncok alkotják, amelyeket kizárólag tiszta forrásoktól sajátítanak el. A legfiatalabb tagjuk 16, a legidősebb 34 éves.
„Van közöttük színész, orvos, diák, mérnök, menedzser, nővér, koreográfus, fénytechnikus, pedagógus, masszőr, tájépítész, közegészségügyis, mezőgazdász, elárusító, kommunikációs szakértő, kántor, háziasszony, naplopó és nőcsábász. Egy azonban biztosan közös bennük: megszállottan imádnak táncolni” – áll a honlapon.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!