Hirdetés

Földes László Hobo Bob Dylan-koncertje nyitja meg az Alter-Native koncertsorozatát

•  Fotó: nemzeti színház

Fotó: nemzeti színház

A díjnyertes filmek mellett minőségi zenével várják a résztvevőket a november 8–12. között Marosvásárhelyen rendezendő 25. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon.

Krónika

2017. november 02., 12:342017. november 02., 12:34

Izgalmas zenei élményt nyújtó koncerteken vehetnek részt az érdeklődők a 25. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon, amelyet november 8–12. között szerveznek a marosvásárhelyi Kultúrpalotában. Földes László Hobo Bob Dylan-koncertje nyitja meg a rendezvény koncertsorozatát 19.30-tól.

A Lassú vonat című műsorral első ízben lép fel Erdélyben a Kossuth-díjas bluesénekes, dalszerző, előadóművész.

Hirdetés

„Dylan nélkül a rockzene nem tudta volna átlépni a hagyományos popzene korlátait, nem véletlen, hogy dalait sok ezren dolgozták fel. Számomra most jött el az ideje, hogy a néger bluesok, a Rolling Stones, Jim Morrison, Tom Waits és Vlagyimir Viszockij magyarul énekelt számai mellé rakjam Dylan 15, általam lefordított dalát” – mondta Hobo, akit Brády Márton (gitár), Gál István (dob), Igali Csanád (billentyűs hangszerek), Kiss Zoltán (gitár) és Pengő Csaba (nagybőgő) kísér majd.

•  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Fotó: Boda L. Gergely

Időutazás hangok kíséretében

November 9-én első alkalommal ad mozikoncertet Marosvásárhelyen a Takarmánybázis Tandem 19.45-től. A Gőz László (kagylók, basszustrombita) és Szemző Tibor (fuvolák, narráció) alkotta kettős 1945 – Film a hangok felől című előadása egyfajta élő továbbgondolása, kitágítása az 1945 című film Szemző Tibor komponálta zenei világának. Gőz László a rá jellemző egyedi felfogásban reflektál a film hangjaira, Szemző narrátorként kalauzolja a koncert közönségét e különleges időutazáson, 1945 nyarának egyetlen napjára fókuszálva, felidézve a zenei kompozíció forrásait és az inspirációul szolgáló szövegeket.

A rendhagyó est vizuális képanyagát Ragályi Elemér fekete-fehér képsorainak filmbeli részletei és kimaradt kockái, illetve korabeli fotográfiák erősítik.

Hollywood magyar zeneszerzőjére emlékeznek

November 10-én két zenei esemény is szerepel a fesztivál kínálatában. A The Office Clubban 21.30-tól a Soul Serenade nevű bukaresti formáció lép fel, amelynek zenéjére az old-time blues és jazzirányzat új és friss akusztikus átértelmezése jellemző. Az Adelina Chivu (ének, kazoo, u-bass), Andrei Rotariu (ének, gitár, szájharmonika, tambura) és Codruţ Andrei (mandolin) összeállítású zenekar 2013 márciusában második helyet nyert a toulouse-i Európai Bluesfesztiválon (European Blues Challenge), elsőként képviselve Romániát ezen a rendezvényen.

2013 novemberében a trió a Grammy-díjas Rhiannon Giddens & Layla Mccalla elő­zene­karaként lépett fel a híres franciaországi Blues Sur Seine fesztivál keretében. Szintén november 10-én

a Balassi Intézet bukaresti kirendeltsége különleges esttel tiszteleg „Hollywood magyar zeneszerzője”, Rózsa Miklós előtt születésének 110. évfordulója alkalmából.

A Jazz & Blues Klubban 19 órától tartandó esten levetítik Alfred Hitchcock Elbűvölve című filmjét, amelynek a zenéjéért Rózsa Miklóst Oscar-díjjal jutalmazták, a film előtt pedig Ioan Dobrinescu zeneszerző átírásában és a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia zenekarának művészeiből álló Transylvanian WindEnsemble fúvóskvintett előadásában felcsendül Rózsa Miklós zenéje.

Archív •  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Archív

Fotó: Boda L. Gergely

Jubileumi jazzrepertoár

November 11-én 18 órától a Kozma Orsi Quartet lép a Kultúrpalota színpadára a Prints Of 10 Years (Tíz év lenyomatai) című összeállítással. A koncertanyagot a zenekar fennállásának tizedik évfordulója alkalmából állították össze, többnyire teljes repertoárjuk legjobb szerzeményeiből, kedvenc feldolgozásaikból (Sting, Viktoria Tolstoy, LGT), valamint új dalaikból.

Kozma Orsi megnyerő színpadi jelenléte, kristálytiszta énekhangja, Cseke Gábor zongoraművész, a formáció egyik zeneszerzőjének érzékeny, virtuóz játéka, Hárs Viktor basszusgitáros, zeneszerző, szövegíró markáns, színes jelenléte és Pusztai Csaba dobos játékos, pontos kísérete eggyé forrva izgalmas élményt nyújt a vokális jazz kedvelőinek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 12., szerda

Az AI által generált zenét szinte lehetetlen megkülönböztetni az ember által alkotottól

A mesterséges intelligencia (AI) által generált zeneszámokat szinte lehetetlen megkülönböztetni az emberek által készítettektől egy friss felmérés szerint.

Az AI által generált zenét szinte lehetetlen megkülönböztetni az ember által alkotottól
Hirdetés
2025. november 12., szerda

Márton-napi lámpás felvonulás Kalotaszegen: a fényt, a jóságot vitték haza az óvodások

Évről évre nagyobb érdeklődés övezi a Márton-napi lámpás felvonulást Kalotaszegen, melynek hagyományát a térségben előbb Körösfőn, majd 2023-tól Bánffyhunyadon teremtették meg, bevonva Kolozs és Szilágy megyei óvodákat.

Márton-napi lámpás felvonulás Kalotaszegen: a fényt, a jóságot vitték haza az óvodások
2025. november 10., hétfő

„Repülőhotelt” terveznek egy turistamágnesnek számító erdélyi településen

A Brassó megyei Barcarozsnyó önkormányzata kiadta a városrendezési engedélyt egy valódi Boeing 737 repülőgép prémium szálláshellyé és innovatív turisztikai látványossággá történő átalakítására.

„Repülőhotelt” terveznek egy turistamágnesnek számító erdélyi településen
2025. november 10., hétfő

„Angel Shot”, veszélyes városrészeket listázó térkép: biztonságos szórakozás Kolozsváron

Kolozsvár szórakozóhelyein is bevezetik az „Angel Shot” biztonsági jelszót, amely lehetővé teszi a veszélyben lévő nők számára, hogy diszkréten kérjenek segítséget. A kezdeményezéshez nyolc klub és kocsma csatlakozott.

„Angel Shot”, veszélyes városrészeket listázó térkép: biztonságos szórakozás Kolozsváron
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Megvan, kié a 2025-ös Legszebb Erdélyi Magyar Dal

A Kolozsvári Állami Magyar Színház színészeiből és barátaikból álló zenekar, a Loose Neckties Society vihette haza a Legszebb Erdélyi Magyar Dal fődíját a zsűri döntése alapján.

Megvan, kié a 2025-ös Legszebb Erdélyi Magyar Dal
2025. november 10., hétfő

Elvitték minden idők második legnagyobb romániai lottónyereményét

Elvitték vasárnap este a hatos lottó bruttó 49,15 millió lejes (9,66 millió eurós) főnyereményét. Ez minden idők második legnagyobb összegű romániai lottónyereménye.

Elvitték minden idők második legnagyobb romániai lottónyereményét
2025. november 07., péntek

Tengeri aknák, drónmaradványok a Dunában: a háború miatt veszélyben a delta ökoszisztémája

Felborult a Duna-delta ökológiai egyensúlya az orosz–ukrán háború óta. A delta romániai partjaihoz sodródó „háborús hulladék” miatt csökkent a halállomány, továbbá egyes madárfajok a rezervátum romániai oldalára menekültek a háború elől – írja a Le Monde.

Tengeri aknák, drónmaradványok a Dunában: a háború miatt veszélyben a delta ökoszisztémája
Hirdetés
2025. november 06., csütörtök

Támogatási kampánnyal segítenének a rászorulókon

„Ne éhezzen senki!” támogatási kampány indul Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Nagyváradon, hogy a rászorulók számára a hideg téli hónapokra tartós élelmet és meleg ételt biztosítsanak.

Támogatási kampánnyal segítenének a rászorulókon
2025. november 06., csütörtök

Börtönbe vonul a bántalmazó manelés, ha megtalálják a rendőrök

Jogerősen négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a brassói ítélőtábla emberölési kísérlet és garázdaság miatt Dani Mocanu manele-énekest.

Börtönbe vonul a bántalmazó manelés, ha megtalálják a rendőrök
2025. november 04., kedd

Lovagi rangra emelte a brit uralkodó David Beckhamet

Lovagi rangra emelte kedden a brit uralkodó a korábbi világsztár labdarúgót, David Beckhamet.

Lovagi rangra emelte a brit uralkodó David Beckhamet
Hirdetés
Hirdetés