
Két izgalmas kiállítás látható szerdától két hónapon át a budapesti Millenáris parkban. A Gooól! című olasz gyűjtemény a futballtörténelem emlékezetes játékosait, mezeit, cipőit, kupáit és egyéb relikviáit mutatja be, az Őskori állatkert című argentin tárlaton pedig életnagyságban láthatók a több millió évvel ezelőtt élt lények.
2016. június 21., 17:352016. június 21., 17:35
Mások mellett Cruyff, Garrincha, Zico, Gullit, Rivera, Cristiano Ronaldo és Messi eredeti mezei, az Aranycsapat játékosainak futballcipői, Puskás spanyol útlevele vagy Gordon Banks kesztyűje szerepel a Gooól! című kiállításon.
A keddi sajtóbejáráson ott volt Détári Lajos egykori világválogatott labdarúgó, akinek a Bologna csapatában viselt 10-es meze a kiállított mezek egyike. Mint elmondta, a világjáró tárlat különlegessége, hogy most kiegészül a Puskás Intézet által a szervező Future Exhibition Group számára rendelkezésre bocsátott ritkaságokkal, az Aranycsapat játékosaihoz köthető relikviákkal – írta az MTI.
A Gooól! című, augusztus 22-ig tartó tárlatot bemutató Stefano Peron, a World Football Collection képviseletében arról beszélt, hogy a kiállításon a focicipők, a labdák fejlődése éppúgy nyomon követhető, mint a sportág történetét meghatározó játékrendszerek, a meghatározó játékosok pályafutása vagy a világversenyek története.
Szerepel a kiállított relikviák között egy fűzős bőrlabda a 19. század második feléből, egy focicipő 1920-ból, Lev Jasin szovjet csodakapus CCCP feliratú meze, Iker Casillas kesztyűje, a nemrég elhunyt holland legenda, Johan Cruyff Barcelona-meze, Ronaldinho 10-es PSG-dressze, Zico szintén 10-es Flamengo-meze, a Garrincha által viselt 7-es vagy a brazil Ronaldo 10-es pólója az Interből. A Living dinosaurs - Őskori állatkert című tárlatot eddig 26 országban több mint nyolcmillióan látták.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!