
Emléktáblát avattak pénteken Jókai Mór író emlékére a horvátországi Fiuméban a Baross kultúrnapok keretében – mondta el az MTI-nek Kiss Gy. Csaba a Magyar Írószövetség elnökségi tagja.
2014. május 25., 17:412014. május 25., 17:41
Az emléktábla állítását a Magyar Írószövetség és a fiumei Baross Magyar Kultúrkör Egyesület kezdeményezte, a megemlékezés anyagi hátterét a Navracsics Tibor vezette Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) biztosította.
Rétvári Bence, a KIM parlamenti államtitkára kiemelte: Jókai Mór írói nagysága Victor Hugo vagy Charles Dickens nagy európai írókéval ér fel. A magyarság kultúrája pedig az európai kultúra szerves része – tette hozzá.
Az avatón részt vett Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának elnöke, Kiss Gy. Csaba, a Magyar Írószövetség elnökségi tagja, Fiume város alpolgármestere és a helyi magyar szervezetek vezetői is.
Jókai Mór 1881 szeptemberében érkezett Fiuméba, akit személyesen a város polgármestere Ciotta János (Giovanni de Ciotta) fogadott, az író az akkori Európa szállóban szállt meg. Ez az épület ad ma otthont Fiume város különböző hivatalainak és az emléktáblát is az épület falára helyezték el. A táblaavató után kerekasztal-beszélgetésre került sor Jókai és Fiume címmel.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!