
Filmet forgat Ferenc pápáról egy argentin rendező, a produkció Buenos Aires-i ifjúságától pápává választásáig öleli fel a római katolikus egyházfő életét.
2013. szeptember 03., 18:212013. szeptember 03., 18:21
A Ház a tónál rendezője, Alejandro Agresti Egy pap története címmel készíti a Ferenc pápáról szóló filmet - ismertette tegnap a The Daily Telegraph online kiadása. A pápát az argentin színész, Rodrigo de la Serna játssza, akit az Egy motoros naplója című filmben ismerhettek meg a nézők. A Che Guevara ifjúságát felidéző produkcióban a főhős barátját alakította.
Agresti elmondta, hogy nem csupán a pápa életének fontosabb fordulópontjait gyorsan felvázoló krónikát akar készíteni. \"Jobban érdekel, hogy belemerüljek ennek a rendkívüli személyiségnek a belső világába, bemutassam, hogyan döntött elhivatottsága követéséről, és hogyan vetette össze hitét az értelemmel 14 évig jezsuitaként tanulva, mielőtt felszentelték volna\" - fogalmazott a rendező.
Az első latin-amerikai pápa – a korábbi Jorge Bergoglio bíboros – a formalitásokkal kevesebbet foglalkozó, közvetlenebb stílusú vezetője lett az egyháznak. Továbbra is szurkolója a San Lorenzo futballcsapatnak, az egyház papjait arra inti, hogy szerényebb autókkal járjanak, és azt mondja, hogy a melegeket nem szabad a társadalom peremére szorítani, hanem be kell fogadni őket a társadalomba – emlékezetett a brit napilap.
\"Ferenc pápa megpróbál változtatni a dolgokon. Forradalmiként lehet rá tekinteni, és a nem katolikusokat is érdekli, amit tesz\" – hangsúlyozta Pablo Bossi, a film egyik producere a Variety filmes lapnak nyilatkozva. A forgatás Argentínában, Olaszországban és Németországban zajlik majd. A spanyol és olasz nyelven készülő film bemutatásának időpontját még nem tűzték ki.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!