Hirdetés

Filmek a biztonsági kamerából - bűnmegelőzési akció Háromszéken

Átfogó bűnmegelőzési akciót szervez a héten a háromszéki rendőrség. Eduard Zamfir, a Kovászna megyei rendőrség szociológusa elmondta, a hét elején a kiskorú bűnözésre és a kiskorúak bántalmazására próbálták felhívni a figyelmet.

Bíró Blanka

2010. szeptember 29., 09:412010. szeptember 29., 09:41

Az igazolatlan hiányzások számát, a cigaretta- és alkoholfogyasztást szeretnék csökkenteni a diákok körében. Szórólapokat osztogattak, közvélemény-kutatást végeztek a diákok körében, hogy mennyire érzik magukat biztonságban az iskolában. A fiatalokat úgy próbálták bevonni a dohányzásellenes kampányba, hogy arra biztatták őket, vízipisztollyal oltsák ki az égő cigarettát.

A rendőrség megnyitotta kapuit a gyerekek előtt, bemutatták a harci felszereléseket, a legnépszerűbbek a különleges fegyverek és az ujjlenyomat-készítés volt. Szerdán az autó- és az autóból való lopás megelőzésére összpontosítanak. A város központjába kiállítanak két gépkocsit, az egyiket a követendő, a másikat elrettentő példaként.

Buzsi Andrea rendőrségi szóvivő elmondta, a követendő példaként állított autót bezárják, az üléseken nem hagynak elöl semmit, ami a rablókat kísértésbe viheti. A másikkal pedig azt illusztrálják, miként válhat valaki könnyen a rablók áldozatává, ha nyitva hagyja a gépkocsiját vagy benne felejti az értéktárgyait. Ezzel egy időben a központban a rendőrség által megtörtént lopások rekonstruálásáról készített kisfilmeket vetítenek. Csütörtökön már a lakásokból és üzletekből történő lopások megelőzésére fektetik a hangsúlyt. A város központjában biztonsági kamerák által rögzített filmeket vetítenek betörésekről, rablásokról. Buzsi Andrea elmondta, egyre több vállalatnál, kereskedelmi egységnél van biztonsági kamera, ami megkönnyíti az elkövetők azonosítását.

A filmek vetítésével párhuzamosan biztonsági felszerelésekből rendeznek kiállítást. A rendőrök hangsúlyozzák, hogy soha nem szabad a lakás ajtaját nyitva hagyni,  még akkor sem, ha a tulajdonos  otthon tartózkodik. Rengeteg a besurranó tolvaj, akik benyitnak, és ha az ajtót nyitva találják, egy pillanat alatt elemelnek valamit. A háromszéki rendőrség pénteken a közlekedésbiztonságra oktatja a diákokat, a diákok pedig kerékpáros-bemutatókat tartanak a tanulók klubja udvarán.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés