2010. szeptember 16., 11:062010. szeptember 16., 11:06
Mint elmondta, nemcsak a 700 méteres mélységben átélt bezártságot, hanem az újjászületésnek azt a pillanatát is meg akarja örökíteni, amikor a munkások végre kijutnak a felszínre. A 33 chilei férfi augusztus ötödikén egy bányaomlás következtében szorult be az Atacama-sivatagban lévő San Jose bánya egy járatába.
A megmentésükön fáradozók csak augusztus 22-én kaptak tőlük életjelt, és azóta kiderült, hogy akár 3-4 hónapba is telhet a kiszabadításuk. A bányászok családtagjai a tárna környékén várakoznak a beszédes nevű Remény Táborában. Ortuzar a film szempontjából szerencsésnek nevezte, hogy a hosszadalmas mentés miatt van idő a forgatókönyv elkészítésére. A táborban azonban máris megjelentek a kamerák, ugyanis azt tervezi, hogy az élőben felvett jelenetek alapján forgatja majd a filmet. A rendező hangsúlyozta, hogy nem akar hasznot húzni a bányászok szerencsétlenségéből.
A 2012-ben debütáló produkció chilei mozis bevételeit teljes egészében egy olyan alapítvány létrehozására akarja fordítani, amellyel a bányászok gyermekeinek oktatását támogathatja. „A film A 33 címet kapja, mivel ez a szám szinte misztikus: 33 bányászról van szó, és életjelt adó üzenetük is 33 betűből állt” – magyarázta Ortuzar, akinek ígérete szerint a produkció egy óra 33 perces lesz. A rendezőt nemcsak a bányásztéma foglalkoztatja; egy olyan filmen is dolgozik, ami a februári chilei földrengés és cunami pusztításáról szól majd. Közben örömre volt oka a 40 napja a föld alatt raboskodó chilei bányászok egyikének, akinek kislánya született. Ariel Ticona vájár felesége, Elizabeth Segovia a bányához közeli Copiapo városában hozta világra a kislányt, aki az Esperanza, vagyis a Remény nevet kapta.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.