
Fotó: Veres Nándor
„Erős testalkatú, 18. életévüket betöltött lelkes önkéntesekre várunk” – mondta el Péter Levente, Székelykeresztúr önkormányzata önkéntes tűzoltóságának parancsnoka a május 20–25. között zajló, Tűzoltó szeretnék lenni elnevezésű toborzó kampányról.
2014. május 20., 15:092014. május 20., 15:09
2014. május 20., 15:092014. május 20., 15:09
„Fiatalítani szeretnénk a tagságot, ez a célunk a testület bővítése mellett, így főként a tizennyolc és harminc év közötti, sportos alkatú fiatalok jelentkezésére számítunk” – fejtette ki a tűzoltóparancsnok. A felső korhatár 55 év, viszont az új, fiatal tagok tűzoltóversenyeken képviselnék Székelykeresztúrt.
A csapatba nők is jelentkezhetnek, bár fizikumuk miatt ritkábban vesznek részt a bevetéseken. A tűzoltók nem becsülik alá a hölgyek segítségét, ők az adminisztratív munka elvégzésével járulnak hozzá az életmentéshez.
A jelentkezésnél előnyt jelent, ha az érdeklődők teljesítették a sorkatonai szolgálatot. Május 25-ig jelentkezhetnek az érdeklődők a tűzoltóság székhelyén, a keresztúri polgármesteri hivatal udvarán vagy a 0266 242 212-es telefonszámon.
Vasárnap folyamán elbeszélgetnek a jelentkezőkkel, ezt követően értesítik a kiválasztottakat. Az újoncok 40 órás alapképzésben részesülnek június folyamán, anyaországi szakemberek adják át a tudást a friss tagoknak. „Szeretni kell, másképp nem lehet ezt a munkát végezni, reméljük, legalább tíz lelkes fiatal fog csatlakozni a vészhelyzetek önkéntes szolgálatához” – jegyezte meg a parancsnok.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!