
A Kvab együttes Ágyban kávé című dalát értékelték az egyik legjobbnak
Online gálaest keretében jelentették be szombaton a Legszebb Erdélyi Magyar Dal pályázat nyerteseit: a 25 év alatti kategória első díját a csíkszeredai Kvab zenekar Ágyban kávé című zeneműve kapta, a 25 év feletti kategória első helyezettje pedig A Csajod kolozsvári zenekar Az első tartalék című szerzeménye lett.
2020. november 09., 17:352020. november 09., 17:35
Kihirdették szombaton este a Legszebb Erdélyi Magyar Dal pályázat eredményét. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete (EMKISZ) által hatodik alkalommal rendezett verseny díjátadója a járvány miatt az online térben zajlott. Kovács Lilla főszervező szerint idén több nehézséggel is szembesültek, ugyanis nem láthatták, nem ismerhették meg a zenekarokat, és csak a bemutatkozók alapján tudtak értékelni. „Éppen ezért átalakítottuk az elismerés menetét is, eddig igyekeztünk gyakorlatias díjakat adni, amely által ismertté válhattak a zenekarok például fesztiválokon. Idén először úgy döntöttünk, hogy pénzjutalmat adunk mindkét kategória győztesének, ezzel is segítve munkájukat” – fogalmazott a tehetségkutató főszervezője.
A Csajod zenekar kategóriagyőztes lett, és Újfalusi Gábor-díjat kapott
Fotó: Forrás: A Csajod
Tamás Csilla, az EMKISZ elnöke emlékeztetett, 2014-ben kezdtek el gondolkodni a verseny ötletén, mivel hiába voltak kisebb tehetségkutatók, de nem volt olyan, amely Erdély egész területét lefedné, és olyan sem, amely kiemelten a magyar nyelvű dalok születését támogatná. „Úgy éreztük, elég fontos lenne, ha az a sok erdélyi zenekar, amely elkezdett tevékenykedni, és igazán jó munkát végez, megszólalna anyanyelvén, és ebben ösztönözhetjük őket. Így 2015-ben megszerveztük a Legszebb Erdélyi Magyar Dal első kiadását” – részletezte a szervezet vezetője.
Az idei pályaműveket Papp Levente, a Kolozsvári Rádió műsorvezetője, zenei-szerkesztője, Nagy Egon, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium magyar tanára, Gáborá-Máté Éva, a Knock Out zenekar énekese, illetve Nicuța Alin, a 4S Street zenekar énekese értékelte.
Fotó: Forrás: A Csajod
A 25 év alatti kategória harmadik helyezettje a marosváráshelyi RKS Eltűntél című dala, második díjat kapott a sepsiszentgyörgyi House of Pioneers Életünk tavaszán zeneműve, a kategórianyertes pedig a csíkszeredai Kvab zenekar Ágyban kávé című szerzeménye. A 25 év feletti kategóriában harmadik helyen végzett Molnár Ede Kisangyalom című száma, második lett Káer Ft. Kapriccio Minden időmmel szerzeménye, és a kategóriagyőztes a zsűri szerint „igazi fesztiváldal”, ez pedig A Csajod kolozsvári zenekar Az első tartalék című zeneműve. A Peron Music Alapítvány Újfalusi Gábor-díját szintén A Csajod zenekar nyerte el, amely így részt vehet Öröm a zene! tehetségkutató döntőjében. Az RKS Lehet című dala közönségdíjas lett, nyereménye 300 lej, a két kategória első helyezettje pedig külön-külön 1500 lejt nyert.
Színpadon a Kvab
Idén a zsűri 24 dal közül választotta ki a nyerteseket. A versenyre egy vagy több dallal benevezett: A Csajod, Bertóti Johanna, Ferencz Mari, a Hóhányók, a House of Pioneers, a KáeR ft. Kapriccio, a Kvab, Molnár Ede, Papp Tilu, az RKS és Szatmári Boróka.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.
szóljon hozzá!