
A gyergyócsomafalvi születésű Bege Tamás több mint tíz éve a Hargita megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának nyomozója.
2015. január 19., 19:162015. január 19., 19:16
Munkája során legtöbbször brutális bűncselekmények elkövetői után nyomoz, szabadidejében viszont a munkával járó stressz levezetéseként fest. Mint meséli, mindig szerette volna magát képezni e téren, és most „idős fejjel” látott hozzá a tanuláshoz, iratkozott be a művészeti népiskolába.
„Gyerekkoromtól rajzolok – iskoláskoromban minden füzetem utolsó két oldala tele volt rajzzal” – emlékezett a nyomozó. Azt is elmondta, szeretett volna képzőművészetet tanulni, de végül nem sikerült. „Hetedikes-nyolcadikos voltam, amikor a rajztanárom azt mondta, tehetséges vagyok, tanuljak tovább e téren. Jártam is hozzá rendszeresen, de a szüleim úgy gondolták, »tisztességes szakmát« kell tanulni és abból megélni – egyszerű munkások voltak, nem hitték, hogy a festészetből el lehet egy családot tartani” – mesélte Bege Tamás.
Tanára úgy gondolta, kár lenne, hogy tehetsége elvesszen, ezért azt javasolta, iratkozzon be Csíkszeredába a középiskolába, majd ezzel párhuzamosan a népművészeti iskolába rajz szakra. „Ennek ellenére úgy alakult az életem, hogy hosszú éveken keresztül nem is kerültem kapcsolatba a művészettel” – mondta el a nyomozó.
Talán meglepően hangzik, de a rajzolás akkor köszöntött be újra Bege életébe, amikor a Hargita megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának munkatársaként nyomozói munkát folytatott. „A nyomozások során egy-két esetben a sértett fél leírása alapján a gyanúsítottról portrét készítettem, és ez segítette a munkánkat. Én meg egyre többet kezdtem foglalkozni a rajzolással” – mesélte a nyomozó.
Időközben megismerkedett Csata Jenő gyergyócsomafalvi festőművésszel, aki hasznos tanácsokkal látta el, tavalyelőtt pedig beiratkozott a Hargita Megyei Népművészeti Iskolába. „Jánosi Antal művész a tanárom, és 48 évesen újra rajzolok, tanulok. Talán elérem azt, amit gyerekkoromban nem érhettem el. Szeretném elvégezni a három év iskolát, s amikor nyugdíjba vonulok, kialakítani egy termet, ahol festek és képeimet berámázom” – fűzte hozzá.
Mint mondta, reménységgel tölti el, hogy ezúttal is azt a visszajelzést kapta, folytatni kell, ugyanakkor a festészet számára jó lehetőség a munkájával járó stressz levezetésére. „Munkám során sok dologgal találkozom, ami nagyon megvisel, sokszor napokig semmire sem vagyok jó. A festés megnyugtat, aztán újra erőre kapok, és megy az élet, a munka tovább” – fejtette ki Bege Tamás, aki bármit szívesen fest, és az olajfestés kivételével szinte minden technikát alkalmaz.
Minden vágya, hogy egy kiállításon mutathassa be a nagyközönségnek a festményeit. Addig is gyűjti a munkáit, bár sokat elkérnek közülük az ismerősök, vagy elajándékozza a festményeket. Otthoni gyűjteménye mintegy kétszáz akvarellt számlál, de van néhány ceruza-, illetve szénrajza is. „Örülök, hogy tetszenek a festményeim az embereknek. A feleségem az első számú kritikusom, ő biztat, segít, mindig kapok „zsebpénzt” a kellékekre” – jegyezte meg mosolyogva Bege Tamás.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!