
A perui elnök először érkezett Ayacuchóba azóta, hogy az ellene országszerte szervezett tüntetésekben mintegy ötvenen meghaltak
Fotó: Facebook/Dina Boluarte
Két nő rátámadott a perui elnökre, Dina Boluartéra egy hivatalos rendezvényen szombaton az andoki Ayacucho városában, ahol 2022 decemberében tíz ember halt meg a kormány elleni tüntetések során.
2024. január 21., 13:052024. január 21., 13:05
A támadás akkor történt, amikor Boluarte asszony egy út alapkőletételén vett részt a fővárostól, Limától mintegy 570 kilométerre délkeletre fekvő városban – közölte az MTI.
Az államfő éppen Ayacucho tartományi kormányzójával, Wilfredo Oscorimával találkozott, amikor a televíziós felvételek szerint a találkozó helyszínéül szolgáló emelvényre a két támadó felmászott, és egyikük megragadta az elnök haját.
A nő azzal vádolta Boluartét, hogy ő a felelős férje haláláért, akit a 2022. december 15-én Ayacuchóban tartott tüntetések során megöltek.
A miniszteri kabinet vezetője, Alberto Otarola az X közösségi oldalon elítélte a „rendkívül súlyos” támadást, amely „veszélyeztette az államfő biztonságát”.
A halálos áldozatok közül húszat az állami erők öltek meg az Emberi Jogok Amerikaközi Bizottsága szerint.
Bármit is alkottál a konyhában, most egyetlen jól elkapott fotóval 400 lejes vásárlási utalványt nyerhetsz: elindult a Krónika legújabb nyereményjátéka, az Őszi gasztrokrónika fotópályázat.
Rétes, sütemény, kompót: az almáról szinte mindenkinek az édesség jut eszébe. Pedig egyes vidékeken a káposztáshordóba, a sült szárnyas mellé és a főtt húshoz kínált tormához is illeszkedett. Az almának igenis helye van a sós ételekben.
Ezer lejnél is drágább luxusmelltartó, márkás ruhák, parfümök és kozmetikumok szerepelnek többek között az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) költségvetéséből elszámolt, vagyis közpénzből vásárolt tételek között.
Görbe fák, ufótörténetek, rejtélyes eltűnések: a Hója-erdőt is ajánlja októberre a National Geographic. A legendák övezte kolozsvári kirándulóhely ösvényein a múlt hétvégén feltűnően sok francia, német és spanyol szót hallottunk.
Ugyanannak a vadkáposztának a leszármazottja mindkettő, mégis kissé különböznek ízben, színben és textúrában: a karfiol inkább szelíd és krémes, a brokkoli karakteres és élénkzöld.
A hétvégén a szamosújvári Téka Alapítvány őszi fesztiváljának közönsége is megismerheti Szövérfi Zsuzsanna széki születésű hagyományőrző ruhatervező és viseletalkotó kollekcióját. Az alkotó munkásságáról, céljáról beszélt a Krónikának.
Nagyanyáink aszalták, befőzték, pálinkát főztek belőle, mi mégis gyakran csak nyersen harapjuk. Pedig a körte a sós gasztronómiában is otthon van: szalonnával, májjal, juhtúróval vagy fekete borssal is készítik.
Mintegy 19 tonna építőanyagot juttattak fel helikopterrel a Retyezátba, hogy az Önkéntes Hegyiszolgálat tagjai felújíthassák a Zănoaga-tó partján, közel kétezer méteres magasságban álló, erősen leromlott menedékházat.
Új adatok láttak napvilágot egy átfogó genetikai vizsgálat eredményeként a Déli-Kárpátokban élő farkasállomány összetételének változásáról, territóriumairól.
Ilyenkor, szeptemberben talán a legízesebb, legzamatosabb és legváltozatosabban felhasználható „piros aranyunk”, a paradicsom. A nagyvilág gasztronómiái számunkra meglepő módokon használják fel.
szóljon hozzá!