Hirdetés

Fergeteges Queen-koncertet szerveztek Bukarestben

Húszezres közönség előtt koncertezett kedd este a brit Queen zenekar Bukarestben. Brian May gitáros, Roger Taylor dobos és a legendás Freddie Mercury helyett éneklő Adam Lambert fergeteges, energikus, vibráló bulit tartott a rendkívüli hőség ellenére – írta a Mediafax. 

Krónika

2016. június 22., 12:222016. június 22., 12:22


A rockzene óriásának tartott együttes fellépésére 6 éves gyerekek éppúgy kíváncsiak voltak, mint 60 éves nosztalgiázók, az American Idol amerikai tehetségkutató verseny által felfedezett Adam Lambert pedig nem okozott csalódást a közönségnek. A kocerten többször is öltözéket váltott, akárcsak Brian May, és olyan legendás dalokkal kezdte a fellépést, mint a The Hero, az One Vision, a Hammer to Fall, a Seven Seas, majd az Another One Bites The Dust és a Fat Bottomed Girls.

Természetesen Freddie Mercury ikonikus alakját és hangját nem pótolhatta Lambert, aki ezt maga is elismerte. \"Meg kell köszönnöm a rock legendáinak, hogy együtt lehetünk a színpadon. Kérem, tapsolják meg Brian Mayt és Roger Talylort. És persze megköszönöm önöknek, hogy itt lehetünk. De valljuk be: Freddie Mercury örök és helyettesíthetetlen\" – mondta az énekes.

A 68 éves Brian May, aki egyébként tudós is (doktori címet szerzett asztrofizikából a londoni Imperial College-ban és együttműködött a NASA-val), rendkívül virtuóz gitárszólókkal kápráztatta el a közönséget. Mint a Love of my Life című szám előtt mondta, ha mindannyian együtt éneklik a Queen dalait, megtörténik a csoda. Az It\'s a Kind of Magic című számot Roger Taylor és Brian May közösen énekelte.

A koncerten a legendás zenekar nemcsak 1991-ben elhunyt frontemberéről emlékezett meg, hanem a nemrég eltávozott David Bowie zenész emlékének is adózótt: az ő tiszteletére játszották el az Under Pressure című dalt. De természetesen felcsendültek még olyan népszerű Queen-nóták is, mint a Break Free vagy az I Want it All. A fergeteges koncertet és show-t a Bohemian Rapsody és a Radio Gaga zárta, ekkor Lambert elvegyült a közönségben, és kezet rázott pár rajongójával.

A nagyérdemű természetesen visszatapsolta a Queent, így a zenészek ráadásként eljátszották a We Will Rock You-t és a We Are The Championst is. A közönség Freddie nevét skandálta, a legendás énekes képét nagy kívetítőkről láthatták a rajongók, így újfent bizonyítást nyert, hogy ma is élő legendának számít a Queen egykori énekese.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés