
Pár hónappal azután, hogy kiadott egy lemezt, és pár nappal azután, hogy találkozott Leonardo DiCaprio filmszínésszel, Ferenc pápa megkapta életének, sőt a pápaság történelmének első filmszerepét: A Napon túl (Beyond The Sun) című vallásos családi kalandfilmben fogja saját magát játszani.
2016. február 04., 12:472016. február 04., 12:47
A Variety szerint a pápa saját kérése volt, hogy a gyártó Ambi Pictures olyan filmet készítsen, ami Jézus üzenetét közvetíti a gyerekeknek. A film minden bevételét két, nehéz sorsú gyerekek és fiatalok megsegítésével foglalkozó argentin jótékonysági alapítvány kapja. Monika Bacardi, az Ambi egyik tulajdonosa és a film producere azt nyilatkozta, hogy ez nemcsak egy szimpla film lesz, hanem üzenet is, és ki mást akarhatna az ember az oldalán tudni egy fontos társadalmi és spirituális üzenet megfogalmazásakor, mint a pápát.
A filmvilág és az egyház történetében is egyedülálló esemény lesz az alkotás, amelynek története az evangéliumokra épül, és Jézus örömhírét közvetíti a gyermekek számára – olvasható a Hu.radiovaticana.va honlapon. A Napon túl című film valójában kalandos történet, amelyben különböző kultúrákból származó gyerekek az apostolokkal versengenek, miközben Jézust keresik a mai világban.
A film valójában minden korosztálynak közvetíti Jézus szavait. Andrea Jervolino rendező szerint ez az alkotás az õ számára visszatérést jelent a kezdetekhez, hiszen 15 éves korában készítette első filmjét szülővárosában, az olaszországi Cassinóban, azóta 27 év alatt 50 filmet forgatott. „Nagy a lelkesedésünk és a hálánk Ferenc pápa iránt, hogy részt vesz a film elkészítésében, mert őnála senki nem tudná jobban kifejezni az alkotás szociális és spirituális üzenetét\" – mondta a rendező. A Beyond The Sun forgatása idén kezdődik majd Olaszországban.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.
Mi lehet a jól sikerült, ízes, megfelelően sós, ropogós kovászos uborka titka? Mostanra úgy tűnik, az volt a kulcsmondat, amit a Székelyföldön hallottunk valamikor régen: ez a bevált módszer egyik nyitja.
szóljon hozzá!