Hirdetés

Felszámolnák az előítéleteket

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

A fogyatékkal élők mindennapjaiba nyerhettek betekintést az érdeklődők a Gyulafehérvári Caritas által szervezett figyelemfelkeltő napon a csíkszeredai Mikó-vár előtti téren.

Rédai Botond

2014. május 25., 17:342014. május 25., 17:34

A Mindannyian mások vagyunk elnevezésű hétvégi programon a résztvevők saját maguk tapasztalhatták meg, hogy milyenek lehetnek a mindennapjai egy fogyatékkal élőnek. A szervezők több, úgynevezett szigetet alakítottak ki a helyszínen, így bárki kipróbálhatta például a mankóval járást, a kerekesszékkel való közlekedést, a jelbeszédet, vagy éppen bekötött szemmel kerülhette az akadályokat.

„Azt tapasztaltam a mindennapi munkám során, hogy az embereknek nagyon sok félelmük van a fogyatékkal élőkkel szemben. Úgy gondolom, akkor tudjuk ezeket a félelmeket leépíteni, legyőzni, ha kellő mennyiségű információval látjuk el az embereket, ha megismertetjük velük a világnak ezt a részét is. Ez a nap kiváló lehetőség erre. És mivel elsősorban ide inkább óvodások és iskolások jönnek ki szervezett formában, ez jó alkalom számukra, hogy megtanulják elfogadni a másságot” – fogalmazott az eseménnyel kapcsolatban Demeter Zsuzsa, a Caritas Szociális és Tanácsadó Szolgálat Fogyatékkal Élőknek programkoordinátora.

Az elmondottakat Váta Emese, a csíkszeredai Szent Ágoston Nappali Foglalkoztató Központ vezetője egészítette ki. Mint fogalmazott, meglátása szerint elsősorban a gyerekek fogékonyak a rendezvényre, hiszen bennük még nincs olyan sok félelem a mássággal szemben. „Felnőttek nehezebben bevonhatók, ők már sokkal több előítélettel fordulnak a fogyatékkal élők felé” – magyarázta Váta.

Kiemelte, mindezek ellenére ebben az évben úgy látszik, megtört a jég, hiszen több, a tanintézményekhez nem köthető felnőtt is megfordult a helyszínen, bekapcsolódva a foglalkozásokba. A rendezvény társszervezői egyébként a Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezete, illetve a Vakok és Gyengénlátók Szervezetének Hargita és Kovászna megyei kirendeltségei voltak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés