Hirdetés

Felrázta a nőket Angelina Jolie

A világhírű színésznő, Angelina Jolie példája nyomán egyre nő az érdeklődés a német klinikákon a mellrák örökletes formájának megelőzése iránt – írja a HVG.

Hírösszefoglaló

2013. június 11., 18:312013. június 11., 18:31

 

A 38 éves Jolie május elején a The New York Times című lapba írt cikkében közölte, hogy elővigyázatosságból eltávolíttatta mindkét mellét. Döntését azzal indokolta, hogy édesanyja mintegy 10 évig küzdött a betegséggel, amely végül 56 éves korában legyőzte, és a színésznőnél szintén megtalált hibás gén miatt neki is 87 százalék esélye lenne a kór kialakulására.

A szűrés nem csökkentette a mellrákhalálozások számát?
Egy átfogó brit tanulmány azt állítja, hogy a szűrés nem csökkentette a mellrák okozta halálozások számát az utóbbi 25 évben. A The Daily Telegraph tegnapi online kiadásában ismertetett tanulmányukban oxfordi kutatók leszögezik, hogy miközben a mellrák okozta halálozások száma meredeken csökken, nincs bizonyíték arra, hogy ez az 1988-ban bevezetett szűréseknek köszönhető. A halálozási adatokat vizsgáló szakemberek szerint a legnagyobb visszaesés a negyven év alatti nők körében történt, akik egyébként nem tartoznak a szűrésre behívott korosztályhoz. A szűrésnek az egyes esetekben megvannak az előnyei, de országos szinten nem jelentkezik a különbség, a javuló statisztika inkább egyéb faktoroknak, köztük a jobb kezelésnek köszönhető – emelték ki a kutatók.

Az utóbbi hetekben a német klinikákon megnövekedett érdeklődés azt mutatja, példája nyomán sokakban ébredt félelem. Jolie bejelentése óta annyian fordultak hasonló kéréssel a berlini Charité egyetemi klinikához, mint a teljes első negyedévben – mondta Dorothee Speiser nőgyógyász. Száznyolcvan nő akarta tudni, hogy esetükben milyen magas a mellrák kockázata, lehet-e genetikai vizsgálatot végezni, illetve szükség van-e a mell eltávolítására. A nők nagyobb része a magas kockázati kategóriába tartozott. Más német intézetekben is kétszeresére, de volt, ahol négyszeresére nőtt a tesztek iránti érdeklődés.

A mellrákos megbetegedések egy részéért – hozzávetőleg 10 százalékáért – a BRCA1 és a BRCA2 gének örökölt mutációja a felelős. Aki mindkét génmutációt örökölte, annak lényegesen magasabb kockázattal kell szembenéznie. Ausztriában körülbelül 25 ezer nő él ezzel a családi örökséggel. Számukra dolgozták ki azt az ingyenes és átfogó megelőzési programot, amelyben először minden háziorvos és nőgyógyász megkérdezi a pácienseit, fordult-e elő családjukban mell- vagy petefészekrák. Ha két vagy több személyt is említenek, speciális központokba küldik őket, ahol genetikai vizsgálatot végeznek. Ha az érintett meg akarja ismerni az eredményt, részletesen tájékoztatják a lehetőségekről: a betegség korai felismerésének módszereiről, illetve a megelőzés céljából végzett műtétről, mely magában foglalja a rekonstrukciót is. Angeline Jolie bejelentése óta Ausztriában ötszörösére nőtt a megelőző célú mellamputáció iránt érdeklődők száma.

A HVG szerint Magyarországon is számottevően több nő fordult az utóbbi hónapban mellrákszűréssel foglalkozó klinikákhoz információkérés, vagy vizsgálat céljából, mint korábban. A szakemberek szerint Jolie döntése sokkal inkább a betegség kockázataira, és annak megelőzési módjaira irányította a figyelmet, mint bármelyik felvilágosító előadássorozat, amelynek ez lett volna a célja.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés