2011. szeptember 28., 08:522011. szeptember 28., 08:52
A jövő szeptemberig tartó egyéves Zöld utat a turistáknak elnevezésű projekt során minden gyerek elmegy minitáborba, a kisebbek panzióba, a nagyobbak sátorozni, és ismerkednek a természettel. Madarakat figyelnek és etetnek, növényeket, gyógynövényeket határoznak meg, borvízforrásokról, ásványokról hallgatnak ismertetőt, gyalog- és biciklitúrákat szerveznek. „Igyekszünk olyan ismereteket, élményeket és tapasztalatokat átadni nekik, amit az iskolában nem kapnak meg” – szögezte le Szőcs-Torma Katalin. A projekt másik vetülete, hogy a táborozás során a gyerekek folyamatosan takarítják a környezetet, mindenütt, ahol járnak, összeszedik a szemetet, a hulladékot a köztisztasági vállalat szállítja el. A programokat a köztisztasági vállalat mellett az erdészet és a madárvédő egyesület is támogatja. Az iskola tavaly nyújtotta be pályázatát a környezetvédelmi alaphoz, 570 ezer lej támogatást nyertek, amelyből 10 százalék az önrész. Az igazgatóhelyettes hangsúlyozta, a projekt sikere a következetes pályázatfigyelő és pályázatíró csapat munkája mellett annak is tulajdonítható, hogy az iskola évek óta foglalkozik a környezetvédelemmel, minden ilyen témájú kezdeményezéshez csatlakoztak. „Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a diákjaink felelős, környezettudatos felnőttek legyenek” – szögezte le Szőcs-Torma Katalin.
Szeptember végéig látogatható a Kolozsvári tengerek kincsei című időszaki tárlat, amely az egyetem őslénytani gyűjteményeit és Kolozs megye természeti örökségét mutatja be beltéri és kültéri installációkon keresztül.
A kolozsvári városrendezési bizottság jóváhagyta a város első kisállattemetőjének létrehozását.
Bár sok helyen felhő borította az eget, Erdély-szerte meg lehetett csodálni vasárnap este a teljes holdfogyatkozást. Néhány felvételen mutatjuk, miként festett – hiszen sok esetben valóban festői volt – az égi jelenség.
Egy véletlenül rögzített beszélgetésen Hszi Csin-ping kínai és Vlagyimir Putyin orosz elnök a halhatatlanság lehetőségéről elmélkedtek.
A ChatGPT-t üzemeltető amerikai OpenAI bejelentette, hogy szülői felügyeleti mechanizmust vezet be a platformon, miután augusztus végén amerikai szülők azzal vádolták meg a chatbotot, hogy öngyilkosságra buzdította gyermeküket.
Tavaly az Európai Unió lakosságának 8,5 százaléka nem engedhette meg magának, hogy minden második nap húst, halat vagy ezzel egyenértékű vegetáriánus ételt fogyasszon; ez az arány 1 százalékponttal kisebb a 2023-ban jegyzettnél.
A kutatások szerint a filozófia nyitottabbá és tudatosabbá formálja a gondolkodást, Romániában azonban egyre inkább háttérbe szorul az oktatásban.
Augusztus 26-án tartják világszerte a nemzetközi kutyanapot. Erdélyben is állatvédő eseményekkel hívják fel a figyelmet civil szervezetek az ember hűséges barátjára, az ebre.
A Kolozsvári Magyar Napok egyik legkedveltebb helyszíne minden évben a Farkas utca, ahol a vásár standjai között sétálva az ember könnyen elveszhet az illatok, színek és hangok kavalkádjában.
Bukarestben készül a világ egyik legdrágább magánbunkere Andrew és Tristan Tate számára. A föld alatti luxusmenedék 3,9 millió dollárba kerül, és még sztriptízrúddal felszerelt szórakoztatóterem is lesz benne.