
Fotó: Barabás Ákos
Huszonötödik születésnapját ünnepelte szombaton a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium néptáncegyüttese, a Gereben. A művelődési házban összegyűlt közönség vastapssal jutalmazta a közel háromórás gálaműsort.
2016. október 24., 14:062016. október 24., 14:06
2016. október 26., 18:202016. október 26., 18:20
Huszonöt éve, kolozsvári táncházba járó tanárként került Laczkó György jelenlegi igazgató a Tamási Áron Gimnáziumba, ahol éppen az intézet fennállásának 400. évfordulójára készültek. Ennek megünneplésére született meg a néptánccsoport alapításának ötlete. Az együttes azóta számos fellépést tud maga mögött. Hét éve Boros László és Boros Hilda az együttes oktatói. Amióta a gimnáziumban beindult az elemi oktatás, már az előkészítősöknek elkezdik a néptánctanítást, akiknek jó része a középiskola elvégzéséig a Gerebenben táncol.
A Gerebent az előadásra meghívott, többnyire helyi néptáncegyüttesek köszöntötték 25 éves születésnapján. Az 1997-ben alakult Boróka 12–13 éves tagjai moldvai táncokkal léptek színpadra, a tizenhét éves szentegyházi Hüpürcsös együttes sóvidéki táncrendet mutatott be. Őket követte az alig két éve alakult Serittő, a több mint negyven éve alapított gyergyószentmiklósi Hóvirág vajdaszentiványi táncokkal, a közel húszéves Kékiringó mezőmadarasi táncrenddel, majd a fiatal, mindössze hároméves Veszprémi Ifjúsági Táncegyüttes egy bodrogközi, valamint egy délalföldi koreográfiával. A házigazdák a vendégelőadóknak jubileumi emléklappal kedveskedtek.
Az előadás második felében a Gereben száznál több fellépője alaposan felkavarta a port a művelődési ház pódiumán. A kicsik szatmárit, a középhaladók és haladók mezőségi, Küküllő menti, valamint felcsíki táncokat adtak elő. A koreográfiát Ady Endre, Arany János, valamint Kányádi Sándor versekkel gazdagították. A dinamikus előadást a közönség vastapssal jutalmazta, majd Laczkó György alapítónak és a táncoktatóknak Orbán Árpád alpolgármester átadott egy díszoklevelet, valamint a polgármesteri hivatal 2500 lej értékű ajándékutalványát. A gálaműsort Fincziski Andrea, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház művésze konferálta. A gerebenesek az ünneplést a néptáncműhelyben hajnalig tartó táncházzal zárták.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!