
Hatodik alkalommal szervezik meg Budapesten, a Vámház körúti központi vásárcsarnokban a Székely Napokat – tájékoztatott Szinte Edit, a rendezvény szervezője, a SIC Trade Kft tulajdonosa.
2014. szeptember 02., 18:422014. szeptember 02., 18:42
A leírtak szerint a szeptember 10–12. között sorra kerülő rendezvény helyszínén rengeteg székely zászló lóg majd alá a menyezettről, a földszinten pedig székely népviseletbe öltözött termelők kóstoltatják, illetve árulják portékáikat. Mint kiderült, az eddigi öt alkalom során három nap alatt átlagban mintegy 50 ezer ember fordult meg a vásáron, amellyel kapcsolatban rengeteg pozitív visszajelzés érkezett.
„Volt például egy budapesti születésű, székely származású néni, aki hallotta a rádióban, hogy Székely Napok vannak Budapesten, felöltözött székely népviseletbe és így jött el vásárolni” – írták a szervezők. A közleményben hangsúlyozzák, Székelyföldet egy fejlődő gazdasággal és jövőképpel rendelkező régióként mutatják be, ahol erős hittel, szorgalommal és jellegzetes kultúrával élő emberek élnek.
„Minden alkalommal igyekszünk egy várost, falut vagy térséget kiemelni és bemutatni. Az első négy alkalommal Gyergyó, tavasszal Csíkszentdomokos volt fókuszban, most szeptemberben pedig a Felcsík Kistérségi Társulás kilenc települése (Csíkcsicsó, Madéfalva, Csíkrákos, Csíkmadaras, Csíkdánfalva, Csíkkarcfalva, Csíkszenttamás, Csíkszentdomokos és Balánbánya) mutatkozik be a budapesti közönségnek” – áll a közleményben.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.
szóljon hozzá!