Hirdetés

Fejlemények a bukaresti ámokfutás ügyében

Vlădan illegálisan használta fegyverét, ugyanis hiányos volt a fegyvertartását jóváhagyó dosszié: nem tartalmazott erkölcsi bizonyítványt és pszichológiai vizsgálatról szóló bizonylatot. Az ámokfutó ellen összesen 14 feljelentést tettek szomszédai és ismerősei.

Krónika

2012. március 08., 07:512012. március 08., 07:51

A bukaresti 14-es számú rendőrőrs négy rendőrének ügyében javasolt kivizsgálást tegnap Liviu Popa országos rendőrfőkapitány, a fodrászszalonban történt – két halálos áldozatot követelő – hétfői lövöldözés miatt. A lövöldözés elkövetője, Gheorghe Vlădan ellen ugyanis korábban több ízben tettek feljelentést ezen a rendőrőrsön.

A rendőrök ellen már fegyelmi eljárást indítottak, az ámokfutó ellen pedig összesen 14 feljelentést tettek szomszédai és ismerősei – jelentette be Popa. Az országos rendőrfőkapitány azt is közölte, Vlădan tulajdonképpen illegálisan használta fegyverét, ugyanis hiányos volt a fegyvertartását jóváhagyó dosszié: nem tartalmazott erkölcsi bizonyítványt és pszichológiai vizsgálatról szóló bizonylatot. Kijelentette: a dosszié kiállításában közreműködők ügyében is vizsgálatot indítanak.

Gabriel Berca belügyminiszter a fodrászatban történt mészárlás után pedig leváltotta hivatalából Viorel Vasilet, Bukarest rendőrfőkapitányát. Viorel Vasile ellen – aki mindössze egy éve a főváros rendőrfőkapitánya – az intézményben tapasztalt rendellenességek miatt is vizsgálat folyik. Popa ugyanakkor azt nyilatkozta, hogy Gheorghe Vlădan sohasem volt rendőr, hanem csupán „egyszerű sofőr”.

A belügyminiszter hétfőn úgy nyilatkozott, az elkövető 2007 óta rendőr. Az Országos Törvényszéki Orvosi Intézetben Vlădan vérében 0,25 ezrelék alkoholszintet mértek, egyben megállapították, hogy tettének elkövetésekor antidepresszáns gyógyszerek hatása alatt állt. A vizsgálatot végző hatóság főügyésze azt nyilatkozta, lőszerrel való visszaélés ügyében is nyomoznak, mivel 21 töltény volt jogtalanul az ámokfutó birtokában. Vlădant egyébként 29 napos előzetes letartóztatásba helyezték, és akár életfogytiglan tartó börtönbüntetést is kiróhatnak rá.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Orosz „Macskanő” kezét kérték meg az Empire State Building csúcsán (Videó)

Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.

Orosz „Macskanő” kezét kérték meg az Empire State Building csúcsán (Videó)
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Kígyót talált a motortérben egy autós

Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.

Kígyót talált a motortérben egy autós
2026. június 28., vasárnap

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika

Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika
2026. június 28., vasárnap

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre

Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát

Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát
2026. június 27., szombat

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron

A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron
2026. június 26., péntek

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!

Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.

Jótanácsok kánikula idejére
Jótanácsok kánikula idejére
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

2026. június 25., csütörtök

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg

Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg
2026. június 24., szerda

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?

Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?
Hirdetés
Hirdetés