Fehér-fekete „best of”

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

Könczey Elemér karikatúrakiállítása a Tavaszi Fesztiválon. „Saját eszményképünkhöz képest jól sikerült karikatúrák vagyunk, hibáink, gyengeségeink megannyi poénjával, örökös harcban ezek palástolására. Egyetlen esélyünk a decens döntetlenre csak az önirónia és a humor segítségével lehetséges...” – vallja Könczey Elemér, lapunk munkatársa, akinek karikatúrakiállítása ma 15 órakor nyílik, és a hónap végéig tekinthető meg a Tavaszi Fesztivál keretében Budapesten, a Millenáris Teátrumban.

Kiss Judit

Kiss Judit

2008. március 18., 00:002008. március 18., 00:00

A rangos rendezvénysorozat idei vendégvárosa Kolozsvár, ennek apropóján tekintheti meg a budapesti közönség Könczey Elemér rajzait is. A most kiállított karikatúrák már megjelentek nyomtatásban, az erdélyi közönség számára pedig régóta ismerõs a grafikus fanyar humora. Elsõ karikatúrája 1994-ben jelent meg, azóta több mint 3000 rajza látott napvilágot számos erdélyi kiadványban, és több egyéni kiállítására került sor. Mint elmondta, a mostani tárlat elõkészítésekor a válogatás volt a legnehezebb, hiszen 100 rajzát, egyfajta „best of” –ot állítanak ki a munkáiból Budapesten, de úgy érzi, legalább öt kiállításra való karikatúrából válogatta ki ezeket. A tárlat a Fehéren-feketén címet kapta – Könczey szerint ez egyrészt arra utal, hogy a karikatúrák az újságokban fekete-fehérben jelentek meg, másrészt pedig fehéren-feketén, kendõzetlenül mutatják meg a világ fonákságait, öniróniával és humorral. A kiállítás plakátján és meghívóján is a címadó Fehéren-feketén karikatúra szerepel, amely lapunk 11. oldalán látható. Március 18. és 30. között egy másik kolozsvári képzõmûvész alkotásait is kiállítják Budapesten a Millenáris Parkban: Bartha C. Ernõ (képünkön) szénaszobor és bronz kisplasztika tárlatát tekintheti meg a fesztivál közönsége. A több méter magas, szénából készült monumentális alkotások a Budapesti Román Kulturális Intézet támogatásával kerülnek bemutatásra a magyar fõvárosban. Bartha C. Ernõ kolozsvári születésû szobrász a Ion Andreescu Mûvészeti Akadémia Szobrászati Karán szerzett oklevelet, 1997 óta állít ki rendszeresen. Neve nemcsak Romániában, hanem Magyarországon is ismert, ahol több városban is kiállításra kerültek munkái: Budapesten, Kapolcson, Gyõrött és Tatabányán. Alkotásai Olaszországba és Belgrádba is eljutottak. Az 1981 óta minden évben megszervezett Budapesti Tavaszi Fesztiválon az erdélyi mûvészetet a tárlatokon kívül többek között a Kolozsvári Állami Magyar Színház vendégjátéka képviseli: a Puccini Gianni Schicchi operájából Silviu Purcãrete által rendezett rendhagyó elõadást március 25-én a Thália Színházban tekintheti meg a közönség. A Transylvania Barokk Együttes is fellép, március 23-án Az erdélyi fejedelem tánca és más korabeli táncokat mutatja be Majó Zoltán feldolgozásában. Az együttes egyik tagja, Erich Türk pedig orgonaestet tart az Egyetemi Templomban március 28-án. Az Arcadia Vonósnégyes is fellép a fesztiválon, ezenkívül Hans Peter Türk mûvét, az Eine siebenbürgischen Passiont (Erdélyi passió) hallgathatja majd meg a közönség a Kolozsvári Transilvania Filharmónia Énekkarának elõadásában.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Kolozsvári tengerek kincsei: időszaki őslénytani kiállítás nyílik a BBTE-n

Szeptember végéig látogatható a Kolozsvári tengerek kincsei című időszaki tárlat, amely az egyetem őslénytani gyűjteményeit és Kolozs megye természeti örökségét mutatja be beltéri és kültéri installációkon keresztül.

Kolozsvári tengerek kincsei: időszaki őslénytani kiállítás nyílik a BBTE-n
2025. szeptember 09., kedd

Temetőt hoznak létre házi kedvencek számára Kolozsváron

A kolozsvári városrendezési bizottság jóváhagyta a város első kisállattemetőjének létrehozását.

Temetőt hoznak létre házi kedvencek számára Kolozsváron
2025. szeptember 07., vasárnap

Égi tünemény: így festett a holdfogyatkozás Kolozsvár fölött

Bár sok helyen felhő borította az eget, Erdély-szerte meg lehetett csodálni vasárnap este a teljes holdfogyatkozást. Néhány felvételen mutatjuk, miként festett – hiszen sok esetben valóban festői volt – az égi jelenség.

Égi tünemény: így festett a holdfogyatkozás Kolozsvár fölött
2025. szeptember 05., péntek

Vlagyimir Putyin és Hszi Csin-ping egy bekapcsolt mikrofon mellett beszélgettek arról, hogy akár örökké is élhetnek

Egy véletlenül rögzített beszélgetésen Hszi Csin-ping kínai és Vlagyimir Putyin orosz elnök a halhatatlanság lehetőségéről elmélkedtek.

Vlagyimir Putyin és Hszi Csin-ping egy bekapcsolt mikrofon mellett beszélgettek arról, hogy akár örökké is élhetnek
2025. szeptember 03., szerda

Szülői felügyeletet vezetnek be a ChatGPT-nél

A ChatGPT-t üzemeltető amerikai OpenAI bejelentette, hogy szülői felügyeleti mechanizmust vezet be a platformon, miután augusztus végén amerikai szülők azzal vádolták meg a chatbotot, hogy öngyilkosságra buzdította gyermeküket.

Szülői felügyeletet vezetnek be a ChatGPT-nél
2025. augusztus 28., csütörtök

Nem telik megfelelő étkezésre – uniós viszonylatban elég rosszul állunk

Tavaly az Európai Unió lakosságának 8,5 százaléka nem engedhette meg magának, hogy minden második nap húst, halat vagy ezzel egyenértékű vegetáriánus ételt fogyasszon; ez az arány 1 százalékponttal kisebb a 2023-ban jegyzettnél.

Nem telik megfelelő étkezésre – uniós viszonylatban elég rosszul állunk
2025. augusztus 27., szerda

Egy lassan eltűnő iskolai tantárgy tehetné ellenállóbá a jövő generációit az álhírekkel szemben

A kutatások szerint a filozófia nyitottabbá és tudatosabbá formálja a gondolkodást, Romániában azonban egyre inkább háttérbe szorul az oktatásban.

Egy lassan eltűnő iskolai tantárgy tehetné ellenállóbá a jövő generációit az álhírekkel szemben
2025. augusztus 26., kedd

A nemzetközi kutyanap az ember egyik leghűségesebb barátjára hívja fel a figyelmet

Augusztus 26-án tartják világszerte a nemzetközi kutyanapot. Erdélyben is állatvédő eseményekkel hívják fel a figyelmet civil szervezetek az ember hűséges barátjára, az ebre.

A nemzetközi kutyanap az ember egyik leghűségesebb barátjára hívja fel a figyelmet
2025. augusztus 24., vasárnap

Vásári forgatag a Farkas utcában: a Kolozsvári Magyar Napok színes kavalkádja (VIDEÓ)

A Kolozsvári Magyar Napok egyik legkedveltebb helyszíne minden évben a Farkas utca, ahol a vásár standjai között sétálva az ember könnyen elveszhet az illatok, színek és hangok kavalkádjában.

Vásári forgatag a Farkas utcában: a Kolozsvári Magyar Napok színes kavalkádja (VIDEÓ)
2025. augusztus 22., péntek

A Tate fivérek az apokalipszisra készülnek: 3,9 millió dolláros bunkert építtetnek Bukarestben

Bukarestben készül a világ egyik legdrágább magánbunkere Andrew és Tristan Tate számára. A föld alatti luxusmenedék 3,9 millió dollárba kerül, és még sztriptízrúddal felszerelt szórakoztatóterem is lesz benne.

A Tate fivérek az apokalipszisra készülnek: 3,9 millió dolláros bunkert építtetnek Bukarestben